Szóval a beszélgetés onnan indult, hogy a 30 éves barátom azt pedzegette, mivel lehet úgy igazán meggazdagodni. Jöttek mentek az ötletek, aztán kilyukadtunk az opciózásnál. Ekkor nekem szegezte a kérdést: „Gery, meggazdagodott ebből már valaki a diákjaid közül?”. Mondtam neki, hogy itt álljunk meg egy szóra és fejtse ki nekem mit jelent számára a meggazdagodás és akkor meg tudom mondani, hogy ezt bárki elérhette-e.
1M -> 10M
Az ő olvasatában a meggazdagodás kb. azt jelentette, hogy van 1 milliója és abból tudott 10-et csinálni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a 10 millió sem gazdagság, de ez más téma. Utána feltettem a kérdést, hogy mennyi idő alatt. Közölte, hogy 1-2 évnél tovább ne tartson.
Erre nem tudtam mást válaszolni, mint azt, hogyha így nézzük, akkor biztos senki sem gazdagodott meg az opciózásból. Ezen elcsodálkozott, de jó alapot adott egy realitásokat megvilágító beszélgetéshez.
Kifejtettem neki, hogy az opciózás elviselhető kockázat mellett és Isteni szerencse nélkül nem teszi lehetővé a tízszerezést 1-2 éven belül. Ha belenyúlsz egy Fekete Hattyúba jó irányba akkor még össze is jöhet a dolog, de ez inkább a mázli kategória mintsem a tervezett „meggazdagodás”.
Ezután megvizsgáltuk a kockázatok kérdéskörét és oda jutottunk, hogy pl. Ethereum-ba fektetve lehetett volna tízszerezni (sőt százszorozni), mert 2017. januárban még csak 3 dollár volt az árfolyam, most 2017. augusztusban 300 dollár. De ez megint azt gondolom, hogy nem az ésszerű kockázatvállalás. Ha az összes pénzed 1 millió forint, kétlem, hogy ETH-ba rakod, amikor az árfolyam 3 dollár.
Kockázatvállalás és realitások
Hosszas beszélgetés után az a kép alakult ki bennem az elmondásai alapján, hogy a hozzá hasonló, tőkepiacon nem jártas emberekben él egy olyan tévhit, hogyha ügyes vagy akkor 1-2 év alatt reális elvárás a tízszerezés, ha van egy jól működő tőzsdei stratégiád. Én azt gondolom, hogy ez egy hatalmas illúzió. Amíg az éves kamatok néhány százaléknál kullognak, addig hogyan várható el, hogy valaki „könnyedén” 1000 százalékot profitáljon.
Megdöbbentem, hogy ő megdöbbent azon, hogy a diákjaim nem képesek 1000 százalékot hozni 1 év alatt és én sem vagyok rá képes. El kellett keserítenem, hogy a valóság más, mint amit sokan hisznek.
Úgy érzem „csalódott” bennem, hogy nem tudok évente tízszerezni, de remélem ez a csalódás segített neki abban, hogy reálisabban közelítsen a tőkepiachoz (és úgy általában az élethez).
Megéri egyáltalán?
Beszélgetés végén eljutottunk oda, hogy én boldog vagyok már éves 50 százaléktól és annak is örülök, ha a diákjaim ezt elérik. Erre jött a kérdés, hogy ennyiért egyáltalán megéri-e ezt megtanulni. Hát őszintén szólva, ha csak 1 milliód van összesen akkor elég sokáig fog tartani, míg abból 10 millió lesz éves 50 százalék hozam mellett is. Konkrétan 6 év, és közben nem hibáztál, minden évben a csúcson voltál. Ez a legtöbb ember számára nem vállalható, mert se nem könnyű, se nem gyors.
Értem én, hogy forexen lehet 300 eurós számlát duplázni 1 hét alatt (nem egy ilyen levelet kaptam már), de ugyanezt nem tudod megtenni egy 200000 dolláros számlával. Ha viszont már van rendesen pénzed, akkor az éves 30-50 százalék is olyan szép, szabad szemmel is látható összeg, amiért „megéri” opciókkal kereskedni.
Ez nem gyors meggazdagodás
Tehát ha 1 millióból akarsz gyorsan 10-et, érezz rá, hogy melyik penny stock vagy cryptocurrency fog felértékelődni és bízz a jó szerencsédben. Lehet megvagy 6 hónap alatt, de az is lehet, hogy 0 lesz a vége. Nem állítom, hogy kevés pénzből nem lehet sokat csinálni gyorsan, de ez nem az átlagember terepe.
A legdurvább sztori, amit eddig hallottam a diákjaimtól az az volt, hogy az egyik 50000 dolláros számláját megötszörözte 1.5 év alatt és lett belőle 250000 dollár. Mondanom sem kell, hogy mindezt iránymentes stratégiával hozta össze, de irreális kockázatvállalás mellett. Aztán jött egy „nem várt” mozgás és a 250000 dollárból lett 90000 dollár. A magas hozam, magas kockázattal jár.
Az élet igazságos, csak bírni kell pszichóval…
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”85″]