Sötét mód ikon
2026 július 03
Fontos szinten az OTP

Fontos szinten az OTP

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy pénteken egy kisebb korrekció, csökkenés várható a nap elején, majd a nemzetközi piacokkal összefüggésben mozoghat a hazai részvénypiac. A vezető elemző elmondta: a nemzetközi és a magyar részvénykereskedelem egyaránt erősödött csütörtökön Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke által bejelentett várható lazítás és az ukrajnai kedvező hírek hatására, ennek kapcsán főként az OTP árfolyama tudott emelkedni.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője is arra számít, hogy nyitáskor negatív lesz a hangulat, minimális esés várható. Felhívta a figyelmet arra, hogy az OTP árfolyama fontos szinten, 4500 forint körül mozog, ahonnan tavaly óta többször is „lefordult” az árfolyam. A nap során a befektetők figyelni fogják, hogy ezt a szintet át tudja-e lépni a bankpapír árfolyama. Az jó hír, hogy a Morgan Stanley 5900 forint célár mellett megvételre javasolja az OTP részvényeit – mondta Sinka Csaba.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,04 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel 18 102,14 ponton zárt csütörtökön. A Mol 30 forinttal, 0,23 százalékkal 12 930 forintra erősödött, az OTP-részvények ára 81 forinttal, 1,84 százalékkal 4480 forintra nőtt, a Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 327 forintra csökkent, a Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,05 százalékkal 3930 forintra emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.