Bőven hét százalék alatt lesz a növekedés
A washingtoni székhelyű szervezet előrejelzése szerint a térség gazdasági növekedése idén 6,3 százalékra, jövőre pedig 6,2 százalékra lassul a tavalyi 6,5 százalékról. A régió gazdaságának bővülése Kína nélkül számítva ugyanakkor 4,8 százalékkal nő az idén, jövőre pedig 4,9 százalékkal a tavalyi 4,7 százalék után.
A Világbank azzal számol, hogy Kína gazdasági teljesítménynövekedése a tavalyi 6,9 százalékról idén 6,7 százalékra, jövőre 6,5 százalékra mérséklődik.
Áfacsökkentéssel adtak el több autót
Kínában 1,92 millió új autót adtak el márciusban, ami éves szinten 7,8 százalékos növekedés – közölte a Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége hétfőn. Az eladások növekedéséhez részben az járult hozzá, hogy a kormány az 1600 köbcentiméteresnél kisebb autók áfáját 10
százalékról 5 százalékra mérsékelte októbertől. A márciusban értékesített autók jelentős része is e kategóriába tartozott.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kínában tavaly 21,1 millió személygépkocsit értékesítettek az autógyárak, 7,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. A növekedés 2014-ben 10 százalék, 2013-ban pedig 16 százalék volt. Elemzők az idei évre 7,8 százalékos növekedést és 22,76 milliós értékesítést várnak.
Egyébként a tőzsdék is felejthetőt alkottak
A pénteki záróértékhez képest nem túl nagy elmozdulással, vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó börzék azonban pluszban álltak.