Sötét mód ikon
2026 július 23
Erősödések szerte Európában

Erősödések szerte Európában

A londoni FTSE-100 index 0,15 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,40 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,16 százalékos pluszba került a nyitást követően. Az euróövezeti indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,17 százalékkal, az EuroStoxx50 pedig 0,28 százalékkal növekedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,63 pontos emelkedéssel, 18 792,03 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,04 százalékkal erősödött.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az OTP-részvények árfolyama továbbra is erős marad. A Richter-papírok és a Mol-részvények esetében sem számít érdemi árfolyammozgásra.

A forgalom alacsony marad, a tőzsde stagnálással vagy kis emelkedéssel zárhatja a hetet – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,90 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18 785,40 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt. A Mol 225 forinttal, 1,90 százalékkal, 12 080 forintra erősödött, 977,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,53 százalékkal, 4710 forintra csökkent, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 391 forintot ért, forgalma 364,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 1,05 százalékkal, 3860 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Erre figyelnek a befektetők

Péntek reggelre várható a német nagykereskedelmi árak februári statisztikája, délelőtt pedig a februári olasz inflációs adat. Délután az Egyesült Államokban megjelenik a februári ipari termelői árak adata és a Michigan egyetem márciusi fogyasztói hangulatindexe. Napközben a Nemzetközi Energia Ügynökség teszi közzé márciusi olajpiaci jelentését.

A kőolaj ára vegyes képet mutat. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 56,86 dollárba került kilenc óra után néhány perccel, 23 centtel, 0,39 százalékkal csökkent az ár az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára áprilisi szállításra hordónként 47,11 dollárra emelkedett, 0,13 százalékkal, 6 centtel drágult.

Csütörtökön vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A kereslet gyengülését jelző amerikai kiskereskedelmi és raktárkészletadatok megállították a dollár erősödését, ez némi profitkivételre intette a befektetőket a vezető euróövezeti tőzsdéken a szerdai rekorddöntések után.

A londoni FTSE-100 index 0,59 százalékkal 6761,07 pontra emelkedett. A DAX-index 0,06 százalékkal 11 799,39 pontra csökkent. A CAC-40 index 0,21 százalékkal 4987,33 pontra esett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,23 százalékkal 3641,32 pontra csökkent, az FTSE Eurofirst 300 index viszont 0,02 százalékkal, 1574,72 pontra emelkedett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.