Sötét mód ikon
2026 június 13
Ennyivel nő a nyugdíjunk az idén

Ennyivel nő a nyugdíjunk az idén

Rögtön hozzá tehetjük, már ahol. Magyarországon például nem. Tiz, tizenöt évvel ezelőtt még szokás volt azt hangoztatni, hogy hazánk a nyugdíjasok országa, merthogy több mint hárommilliós ez a korosztály, mára azonban jelentősen megváltozott a kép.

Csökkent a nyugellátásban részesülők száma

A Tőzsdefórum is beszámolt a közelmúltban arról, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2008 áprilisi statisztikájában 3.054.243 ellátott és ebből 2.779.991 nyugellátásban részesülő szerepel. 2014 márciusában ugyanezek az adatok az ONYI adatsorában már csak 2.786.852 ellátottról és 2.211.453 nyugellátásban részesülőről szólnak. Ebből öregségi nyugdíjban 2.028.847-en, ideiglenes özvegyi és özvegyi nyugdíjban 98.224-en részesülnek.  A számok tehát nem kevesebbet mutatnak, mint azt, hogy jelenleg a társadalom kevesebb mint egynegyede részesül nyugellátásban. Legalábbis, ha – a legutóbbi népszámlálás adatai alapján – azt feltételezzük, hogy tízmillió körülit tesz ki Magyarország lélekszáma.

Gyakran hallani politikusoktól a nyugdíjkassza többleteiről. Az elmúlt esztendő vége táján nem egy lap a nyugdíjkassza ,,brutális” többletéről cikkezett. Kétségtelen, a többlet jó irány, csak nem árt éppen hozzátenni az előbbiekben ismertetett demográfia adatokat. És azt is jó tudni, hogy a központi államháztartás nagy alrendszerei közül leginkább a költségvetés és társadalombiztosítás viszi a pénzt. Pozitív viszont, hogy a nyugdíjalapnál ugyan megvalósult egyfajta profiltisztítás, ám a társadalombiztosítási alapok finanszírozása – a társadalom számára – meglehetősen áttekinthetetlen.

Az inflációnál nagyobb mértékű volt a növekedés

Folyamatos vitakérdés a magyar nyugdíjak értékállósága. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság adataiból az derül ki, hogy tavaly ősszel a magyar nyugdíjasok számlájára átlagosan száztizenháromezer forint érkezett a hónap tizenkettedik napjáig. A különbségek azonban változatlanul jelentősek. Tavaly a reálnyugdíjak négy százalék körül emelkedtek, ami az alaposan lecsökkent inflációval összevetve még pozitívumnak is tekinthető.

A társadalmi különbségek a nyugdíjas korosztálynál azonban változatlanul jelentősek. Mire is számíthat a korhatárt elérő ember? Ha a teljesített munkaviszonya  nem éri el a tizenöt évet nem jogosult nyugellátásra, s mellesleg számára elvész az általa és utána befizetett járulék. Teljes öregségi nyugdíjhoz két évtizednyi szolgálat szükséges.  Tizenöt és húsz év alatti szolgálati idő teljesítése után résznyugdíjra számíthat a kérelmező.

A korhatár kérdése mára egyértelművé vált

2014-től az 1952-ben született emberek a hatvankettedik év betöltése utáni 183. napon, az 1953-ban születettek a hatvanharmadik életévük elérésekor mehetnek nyugdíjba. A rendszer ezen az alapon folytatódik egészen az 1957-es születésű emberekig, akik a hatvanötödik életévük betöltésekor érik el az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt.

Az idei esztendőben is megmaradt a nyugdíjba vonuló nők számára a kedvezmény. Negyven esztendős munkaviszony teljesítése esetén jogosultak az öregségi nyugdíjra. Fontos azonban, hogy a négy munkával eltöltött évtizedben legalább harminckét évet kell a keresőtevékenységnek kitennie.

Megjelentek érdekes statisztikák is. Ezek szerint évről évre egyre kevesebb nő veszi igénybe ezt a lehetőséget. 2011-ben még negyvennyolcezer, 2012-ben már csak huszonkilencezer, 2013-ban huszonötezer nő ment nyugdíjba e kedvezmény igénybe vételével.

Értékálló nyugdíj lenne az igazi cél

Ami a nyugdíjak értékállóságát illeti van bőven, mit tenni. Jelenleg Magyarországon a legkisebb folyósítható öregségi nyugdíj nem éri el a harmincezer forintot. A nyugdíjak emelésében inflációt követő rendszer működik. Ennek alapján az idei évben a központi költségvetésről szóló törvény előírása szerint 2,4 százalékos nyugdíjemelésnek kell megvalósulnia.

A világ számos országában, az Európai Unió államaiban nem mindenütt kizárólagosan az infláció mértékéhez igazítják a nyugdíjak emelését. Ezekről a rendszerekről, s egyáltalán arról, hol is helyezhető el a magyar nyugdíjrendszer és a nyugdíjak mértéke a világon, következő cikkünkben írunk.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.