Gulyás Attilát azért kérdezték erről, mert pénteken a második, hat vagonból álló szerelvényt is elindították Budapestre egy Moszkva melletti üzemből. A szakszervezeti elnöke azt mondta, hogy az első járművet már tesztelik, szélsőséges helyzeteket próbálnak ki vele, és kedvezőek a tapasztalatok.
A legrégebbi szerelvények negyven-, de a legújabbak is majdnem harmincévesek, ezért nagyon indokolt a felújítás, amely óriási ugrást jelent, a kétezres évek technológiáját hozza el – fogalmazott.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A számítógép és a karosszéria kivételével nyugati alkatrészeket tesznek a járművekbe Oroszországban, a világ minden részéről „a legjobb berendezéseket” építik be – jelentette ki.
Gulyás Attila elmondta, hogy március végére kell megkapniuk a hatósági engedélyt a felújított metrószerelvényeknek, addigra három lesz belőlük Magyarországon, utána pedig havonta kettő érkezik majd. Mivel összesen harminchetet rendeltek, márciustól fokozatosan, nagyjából másfél év alatt cserélik le a jelenlegieket – ismertette.