2024 december 05

Távmunka – naponta mintegy 34 millió kilométert spórolnak

A koronavírus-járvány óta több munkáltató által biztosított távmunka lehetősége miatt a dolgozók minden hétköznap, a korábbi adatokhoz képest összesen 34 millió kilométerrel utaznak kevesebbet Belgiumban – tájékoztatott a VRT nevű, angol nyelvű belga hírportál kedden.

Emlékeztettek: a koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta az otthoni munkavégzés sok százezer dolgozó életének részévé vált Belgiumban. Noha egyes vállalatok arra törekszenek, hogy csökkentsék a távmunkát alkalmazottaik körében, továbbra is magas azoknak a száma, akik munkaidejük legalább egy részét otthonról dolgozva töltik. A belga szövetségi közlekedési és foglalkoztatási minisztériumok közös, 2023 augusztusa és 2024 júliusa között végzett felmérésének eredményeit összegző tanulmány részleteit ismertetve a hírportál közölte. A távmunka pozitív hatással van a közlekedésre, azon belül is a közúti forgalmi torlódásokra a csúcsforgalom időszakaiban. Belgiumban a munkavállalók 31 százaléka jelenleg hetente legalább egy napot dolgozik otthonról.

Megjegyezték: az adat a koronavírus-járvány kezdetén mért számokhoz képest jelentős visszaesést mutat. 2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel ezelőtti arányokhoz képest. Kiemelték: az adatok azt mutatják, hogy minden munkanapon, a korábbi adatokhoz képest összesen körülbelül 34 millió kilométerrel kevesebb utat tesznek meg a munkába járók, ebből 16 millió kilométert az autóval ingázók. A tanulmány szerint jelentős regionális különbségek mutatkoznak az otthon töltött munkaidő százalékos arányában. A Brüsszel fővárosi régióban a foglalkoztatottak 45 százaléka dolgozik otthonról is. Míg ez az arány Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában 32 százalék. A dél-belgiumi, francia nyelvű Vallóniában pedig 26 százalék. Azok közül, akik élnek a távmunka lehetőségével, általánosságban heti két napot dolgoznak otthonról. Közülük legtöbben a szerdát (44 százalék) és a pénteket (52 százalék) választják. A tanulmány szerint azok, akik távolabb élnek a munkahelyüktől, nagyobb arányban használják ki a távmunka lehetőségét. A munkahelyüktől több mint 50 kilométerre élők mintegy 60 százaléka hetente legalább egy napot dolgozik otthonról Belgiumban – tették hozzá.