A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Tízből hat fiatal már a szakképzést választja
Már tízből hatan a szakképzést választják az általános iskola nyolcadik osztálya után. Ezt az arányt a kormány tovább akarja erősíteni. Mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család24 című műsorában.
A műsorban elhangzott, hogy idén ősszel már több mint 320 ezer diák kezdte meg a tanévet valamelyik szakképző intézményben. Hozzátették, a szakképzés azért is népszerű, mert az ösztöndíj mellett több választási lehetőséget és jövőképet ad a fiataloknak. Az államtitkár közölte, az elmúlt három évben megduplázták azoknak a számát, akik technikum után a felsőoktatásban folytatták tanulmányaikat. A legerősebb iránynak az okleveles technikumi képzést nevezte: az egyetemek és a technikum tanrendjét összeegyeztették bizonyos képzéseknél, és így a szakmai vizsga megszerzése után az egyetemre bekerülve 30 vagy akár 60 kreditet is kaphat az elsőéves hallgató.
Felhívták a figyelmet a műsorban arra is, hogy a magyar szakképzés magas színvonalát a nemzetközi versenyeken elért eredmények is bizonyítják. Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett arra, hogy szeptember 10. és 15. között Lyonban tartották a szakmák olimpiáját, ahol 70 ország indulói közül Magyarország a 10. helyen végzett. A világversenyen 25 magyar fiatal 21 szakmában versenyzett, 12-en kiválósági érmet szereztek, ketten bronzérmet nyertek és 1+1 aranyérem született.
Munkáshitel
A műsorban beszámoltak a munkáshitelről is. Ezt a kormány a tervek szerint 2025. január 1-től vezeti be. A szakemberek szerint azért fontos, mert ha a fiatalok gyorsabban teremthetik meg saját egzisztenciájukat, akkor a családalapításra is előbb gondolnak. Emlékeztettek Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére. Azt mondta, „mindig sok pénzt fektettünk, illetve költöttünk arra, hogy a tanulni akaró diákjait Magyarország támogassa; nagyon széles diákhitelprogramunk van”. A kormányfő jelezte ugyanakkor, hogy eddig nem volt figyelem vagy erő arra, hogy azoknak is adjanak pályakezdési lehetőséget, akik nem mentek egyetemre, hanem szakmunkás fiatalok lettek. Úgy fogalmazott: „a fiatalok számára egy munkáshitelprogram megindítása biztosan szükségessé válik.”
Varga-Bajusz Veronika a kormány terveiről elmondta, egy olyan több millió forintos konstrukcióban gondolkodnak, amely a szakképzésben, technikumban végzett fiatalok életkezdését, karrierkezdését segíti. Hozzátette, hogy évente mintegy 52 ezren végeznek a szakképzésben. Nekik szeretnének segítséget adni. De a tervek kidolgozásánál azt is figyelembe veszik, hogy ez az a korosztály, amely amellett, hogy karriert kezd, családot is vállal. Kiemelte, hogy ezért a diákhitelnél bevezetett támogatási formákhoz hasonlókat terveznek a munkáshitelnél is. Példaként említette, hogy egy gyermeknél törlesztőrészlet-halasztást, két gyermeknél a felvett hitel felével kapcsolatos kedvezményt, három gyermeknél pedig teljes kedvezményt adnának. A munkáshitel a tervek szerint kamatmentes hitelkonstrukció lenne – mondta Varga-Bajusz Veronika a Család24 című műsorban.
Képek forrása: Shutterstock