2024 október 08

Szókimondó Elon Musk, visszavágó elnök

Már a múltban is többször összeszólalkozott Elon Musk milliárdos és az ausztrál kormány. Most amiatt, mert Elon Musk szerint fasizmus, hogy a kormány arra kényszerítené a közösségi oldalakat, hogy szűrjék az álhíreket és szándékos hazugságokat. Az ausztrál kormányfő, Anthony Albenese csattanós választ adott Musk vádjára. Számolt be az Index.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök visszautasította Elon Musk azon állítását. E szerint munkáspárti kormánya „fasiszta lenne”. Azt mondta, hogy a milliárdosnak el kell ismernie, hogy közösségi oldalának, az egykoron Twitternek nevezett X-nek „társadalmi felelőssége van”.

“Ha Musk úr nem érti ezt, az többet mond róla, mint a kormányomról.” Vágott vissza a két éve kormányzó miniszterelnök az őt kritizáló Musknak a The Guardian ausztrál kiadása szerint.

Musk még azután fasisztázta le Albanese kormányát, hogy kiderült, az ausztrál kormány egy olyan törvényjavaslaton dolgozik, ami visszafogná a közösségi médiában terjedő szándékos hazugságokat és álhíreket. Amennyiben pedig az oldal nem tesz így, akkor az éves forgalmuk akár öt százalékára is büntetést szabhatnának ki az ausztrál hatóságok.

Forrás: Index

Képek forrása: Shutterstock