Sötét mód ikon
2026 június 12
Csúcsokról csúcsokra szökdel a tőzsde

Csúcsokról csúcsokra szökdel a tőzsde

A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az európai börzéken összességében emelkedés rajzolódik ki annak nyomán, hogy a várakozásoknál jobb kínai makroadatok jelentek meg, és ez ellensúlyozta a keddi amerikai piaczárást követő gyengébb vállalati gyorsjelentések negatív hatását. Hozzátette, jól indítottak szerdán az amerikai részvénypiacok is, de később elfogyott a lendület, nem látható egyértelmű irány. Megjegyezte, hogy a magyar piacon egyedül a Richter mutatott relatív erőt.

A Mol ára nem változott, 3286 forintot értek a társaság részvényei záráskor, forgalmuk 1,4 milliárd forint volt.

Az OTP-részvények 40 forinttal, 0,31 százalékkal 13 120 forintra erősödtek, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,65 százalékkal 460 forintra csökkent, forgalma 512,6 millió forint volt.

A Richter-papírok 100 forinttal, 1,76 százalékkal 5795 forintra erősödtek, forgalmuk 3,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4406,63 ponton zárt szerdán, ez 14,67 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.