Sötét mód ikon
2026 június 14
Csőd fenyegeti a vagyonvédelmi kamarát

Csőd fenyegeti a vagyonvédelmi kamarát

Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke a lapnak azt mondta, miután 2012-től Brüsszel nyomására megszűnt a kötelező kamarai tagság, a tagdíjbevétel több mint egyharmadával csökkent.

Eközben sorra kapták a kötelező állami feladatokat, mint például a vagyonőrökkel, magánnyomozókkal szembeni panaszok kivizsgálása, amihez országos infrastruktúrát alakítottak ki és működtetnek, ezekhez azonban nem kaptak állami forrást.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kamara elnöke úgy véli, hogy az ország terrorfenyegetettsége, a vagyonvédelmi szakma piacán tartósan meglévő anomáliák törvénymódosítást sürgetnének.

Az elnök elmondta, hogy a szervezetnek szinte semmi befolyása nincs a cégekre, amelyeknek – hivatalos adatok szerint – a 62 százaléka törvénysértően foglalkoztatja dolgozóit. Ez azt jelenti, hogy az ágazatban, amelyben az építőipar után a második legnagyobb a feketemunka mértéke, tízből hét dolgozót szabálytalanul foglalkoztatnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.