Nem javított a befektetői hangulaton az erősen iparosodott középnyugati régió gazdasági aktivitásának júliusi alakulásáról csütörtökön közzétett Chicago Business Barometer sem, ami előző havi 62,6 pontról 10 ponttal 52,6 pontra esett a várt 63,0 pont helyett.
A 0,2-0,9 százalékkal mínuszban kezdő főbb indexek a kereskedés vége előtt 1,3-1,6 százalék veszteséget mutattak. Az árfolyamcsökkenést az energiaipari és fejlett technológiai ágazatok vállalatainak részvényei vezették. Az S&P-500 index tagvállalatai által képviselt mind a tíz gazdasági ágazat alindexe csökkent, a Dow Jones Industrial Average indexnek pedig mind a 30 tagja gyengült.
A nagymértékű csütörtöki gyengülés a főbb indexeket a júliusi kezdéssel összevetve is negatív tartományba szorította le. A tőzsdék emiatt a januári után nagy eséllyel most zárják majd a második veszteséges hónapot az idén.
Az Exxon Mobil részvénye közel három százalékkal gyengült, mivel a társaság olaj- és gázkitermelése hat százalékkal csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami csalódást okozott elemzői körökban.
A Whole Foods Market részvénye több mint három százalékkal gyengült az elemzői várakozásoktól elmaradó második negyedéves eredmény és a csökkentett éves előrejelzés miatt.
Az amerikai olajár közel két dollárral esett arra a hírre, hogy a napi 115 ezer hordós feldolgozó kapacitású Coffeyville finomító termelése tűzkár miatt négy hétre ki fog esni. A WTI nyersolaj határidős jegyzése a kereskedés vége előtt hordónként 98,55 dolláron, 1,72 dollárral, 1,72 százalékkal az előző zárás alatt.
Az arany ára a dollár erősödését tükrözve gyengült, a határidős jegyzés a kereskedés vége előtt unciánként 1282,50 dolláron állt, 14,40 dollárral, 1,11 százalékkal alacsonyabban az előző napinál.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]