Sötét mód ikon
2026 június 11
Csak Japánban mutattak valamit a tőzsdék

Csak Japánban mutattak valamit a tőzsdék

A japánok jól teljesítettek

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 2,68 ponttal, 0,69 százalékkal, 385,83 pontra csökkent.

Tokióban változékony irányú kereskedésben végül enyhe pluszban zártak a vezető indexek. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,38 százalékkal, 68,31 ponttal, 17 860,47 pontra, míg a szélesebb körű Topix-index, amely az első szekcióban forgalmazott valamennyi részvényt magában foglalja, 1,12 ponttal, 0,08 százalékkal, 1445,65 pontra emelkedett.

Nem szakadnak ki a negatív spirálból

Múlt hét szerda óta először volt kereskedés a szárazföldi Kínában, és folytatódott az árfolyamok csökkenése, miután korlátozott hatása volt annak, hogy a kínai döntéshozók és szabályozó hatóságok pénzpiaci reformokat ígértek, és a gazdaság stabilizálódásáról beszéltek. A fő sanghaji index, a Shanghai Composite 3079,60 ponton fejezte be a napot, 80,46 ponttal, 2,55 százalékkal esett a záróértéke.

A második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Composite Index augusztus 26. óta először ismét 10 ezer pont alá került, 63,04 ponttal, 0,63 százalékkal, 9991,76 pontra süllyedt zárásra. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 115,35 ponttal, 3,43 százalékkal, 3250,49 pontra zuhant. Csou Hsziao-csuan, a kínai jegybank elnöke vasárnap kijelentette, hogy „a részvénypiaci korrekció nagyjából befejeződött”, és a kínai fizetőeszköz stabil a múlt havi leértékelés után. Lu Csi-vej kínai pénzügyminiszter pedig közölte, hogy a kormány idén 10 százalékkal növeli kiadásait, bár a költségvetésben csak 7 százalékot terveztek.

Folytatják az intézkedéseket

A kínai kormány alá rendelt értékpapír-piaci szabályozó bizottság (CSRC) ugyanakkor jelezte, hogy a tőkeáttételes kereskedéshez hitelt nyújtó állami pénzintézet (CSF) folytatja a piaci stabilizációt. Tim Condon, az ING Bank szingapúri vezető elemzője szerint a kínai kormányzati kiadások növelése és a jegybanki kamatcsökkentések együttes hatásaként mérséklődött az a kockázat, hogy a gazdasági növekedés üteme alacsonyabb lesz idén a 7 százalékos kormányzati célnál. Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 1,41 százalékkal, 294,61 ponttal, 20 543,50 pontra esett.

A dél-koreai Kospi 2,82 ponttal, 0,15 százalékkal, 1883,22 pontra, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 10,20 ponttal, 0,20 százalékkal, 5030,40 pontra csökkent zárásra. A nyitva tartó tőzsdék közül Szingapúrban az STI-index 0,04 százalékos mínuszban, 2862,59 ponton áll. A 30 vállalatot magában foglaló mumbai tőzsdeindex, a BSE Sensex 0,24 százalékkal, 25 141,35 pontra, a rivális, 50 részvényt felvonultató CNX Nifty 0,35 százalékkal, 7628,20 pontra esett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.