Sötét mód ikon
2026 június 11
Borsos árakon indulnak a nyári táborok?

Borsos árakon indulnak a nyári táborok?

– Valóban így van – mondja a budapesti P. Anikó. – Minden évben visszatérő kérdés, mi legyen nyáron a gyerekekkel? Mi szerencsés helyzetben vagyunk, az egyik nagyszülőnk az Alföldön él, a másik fővárosi ugyan, de nyaralója van a Balatonon. Általános iskolás a fiam és a lányom, a bő két hónapos nyári vakáció felét a nagyszülőknél töltik. Két hetet együtt nyaralunk. Az idei évre sikerült spórolnunk, úgyhogy egy hetet Horvátországban töltünk el közösen. Lesz még egy hét, amikor művészeti táborban lesznek a gyerekeink. Nagy a választék, sokszor azonban az ár a meghatározó a döntésben, melyik táborba is menjen a gyerek.

Ami gond a szülőknek az öröm a gyerekeknek

A nyár valódi gond a szülőknek. Több mint egymillió gyerek elhelyezése a kérdés. Sok önkormányzat segíti a táborozás finanszírozását. Tavaly kétszázötvenezer gyerek nyaralását segítették. Változatlanul sok azonban a kulcsos gyerek, akiknek nemhogy a táboroztatása, hanem egyáltalán a felügyelete is gond a szülőknek.

A tábori kínálat évről évre gyarapszik. Az élet, az érdeklődési terület szerint válogathatnak a szülők és a gyerekek a kínálatból. Összeállításunkban a táborélet sokszínűségére kívánjuk felhívni a szülők figyelmét.

Bejárós és ottalvós lehetőségek

A bevezetőben említett művészeti, esetünkben képzőművészeti táborokból sok működik országszerte. Az olcsóbb kategória a bejárós, vagyis a napközis típus. A fővárosban például a 14. és a 11. kerületben is működik ilyen. A zuglóiban az izgalmas az, hogy jobb agyféltekés rajzolásra tanítják a gyerekeket. Egy-egy turnus négy napos, hétfőtől csütörtökig tart. Az ára az olcsóbbak közé tartozik, de még így is huszonháromezer forintot tesz ki.

Igényesnek tűnik a másik fővárosi bejárós 11. kerületi tábor. A szervezők azt ígérik, hogy oktatni akarják a gyerekeknek a természet utáni ábrázolást, az alkotómunkát műtermi beállítások, és szabadtéri látvány alapján. A gyerekek megismerkedhetnek a rajzolás és a festés különböző technikáival, a színek a fények, az arányok törvényszerűségeivel. A táborban használandó eszközök: pitt kréta, szén, grafitceruza, porpasztell, olajpasztell. Mint festészeti technika, az akvarell, a tempera, az akrilfesték, az olajfesték, a diófa pác, és a kínai tus. Ez az egy hetes tábor huszonnyolcezer forintba kerül.

Ugyanebben a tábor típusban már jóval többe kerülnek az ott alvósak. Ezek hatvanezer forint körül kezdődnek, innen emelkednek felfelé az árak. Sokhelyütt a művészeti táborokat összekötik például a balatoni nyaralással.

Önmagukkal és képességeikkel ismerkednek

Mint mindig, most is népszerűek a média, a lovas és különösen a sport táborok. Találtunk különös tematikákat is. Ilyen például a budapesti Élet-belépő önismereti és hatékonyságfejlesztő tábor. Az belvárosi táborban arra kívánják tanítani és ösztönözni a középiskolásokat, hogy a mai versengő világban egyértelmű versenyelőnybe kerülnek azok a fiatalok, akik valamilyen módon (külföldi iskola, gyakornoki program) megtanulják magukat a gyakorlatban „használni”, tudatában vannak saját lehetőségeiknek, képességeiknek és korlátaiknak is. Erre szolgálnak az interaktiv tábori foglalkozások. Jóllehet ez a tábor bejárós, az ára – pestiesen szólva – mégsem piskóta, a háromnapos turnusokat hatvanezer forintért hirdetik.

Ugyanennyibe kerül egy másik különös, Te, én, mi és az emberi jogok tábor elnevezéssel Bács-Kiskun megyében induló tábor. Az egy hetes bentlakásos tábor az Amnesty International Magyarország képzői által tartott emberi jogi foglalkozássorozat. Olyan gyerekeknek ajánlják, akiket érdekelnek az emberi jogok, a világban történő emberi jogi sérelmek, szeretnének bele látni egy civil szervezet működésébe, meg akarják ismerni, mit jelent a gyűlölet-bűncselekmény, vagy miként lehet például az előítéleteket drámajátékokkal feloldani.

Jövő héten már indul a vakáció, esetleg még némely iskolában a bizonyítványért kell elmenniük az évzáróra a diákoknak. S után jöhet a megérdemelt nyári kikapcsolódás. Táborokban is, merthogy bőven van kínálat belőlük.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.