Dankó Béla békés megyei útügyi biztos elmondta, hogy az útfelújításokra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írt ki közbeszerzési eljárást.
Az 1,62 milliárd forintos keretösszeg nem elegendő az összes rossz állapotban lévő útszakasz rekonstrukciójára, azonban az utóbbi évek legnagyobb keretösszege, amelyet idén végre a mellékúthálózat fejlesztésére fordíthatak Békés megyében.
A nagyfelületű burkolatjavítások során országosan összesen 287 kritikus állapotú szakaszt újítanak fel, ebből Békés megyében 30 szakaszt 23 kilométer hosszúságban. A burkolatjavítások az országoshoz hasonlóan elsőrendű főutakat és ötszámjegyű bekötőutakat egyaránt érintenek, néhol csak néhány száz méteren, másutt akár tíz kilométeren. A kivitelezések során a leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással hozzák rendbe az utakat, ami hosszú évekig biztosítja a megfelelő minőséget a közlekedők részére.
Békés megyében a 30 kritikus, felújítás előtt álló útszakasz közé került a Mezőberény-Szarvas közötti út, az Örménykútról a 44-es főútra vezető szakasz, az összekötő utak közül pedig a Békés-Kondoros, a Dévaványa-Gyomaendrőd, a Szeghalom-Vésztő-Gyula, a Csabaszabadi-Medgyesbodzás és a Békéscsaba-Makó közöttiek. A beruházás keretében Hunya, Kondoros, Nagykamrás, Medgyesegyháza, Szarvas és Békéscsaba belterületén vezető utakat is érintik a rehabilitációs munkálatok.
A fő- és mellékúthálózaton szükséges beavatkozásokról a Magyar Közút állított össze tételes listát, amelyet a megyei útügyi biztosok által felmért helyi igények figyelembe vételével rangsoroltak. Az országosan rendelkezésre álló keretösszeget a megyei úthosszakkal arányosan osztották el.