Sötét mód ikon
2026 június 13
Az emberiséget támadták meg Párizsban

Az emberiséget támadták meg Párizsban

Obama szerint az egész világot megtámadták

Nemcsak Párizs és Franciaország népe, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást – jelentette ki péntek este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök a Párizsban elkövetett merényleteket követően.

Obama, aki a támadásokat az „ártatlan polgári lakosok terrorizálására irányuló gyalázatos kísérletnek” minősítette, leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus és a szélsőségesség elleni harcban, és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonásáért.

Amerika is segíteni fog

Az amerikai elnök francia partnerének, Francois Hollande-nak telefonon is kifejezte részvétnyilvánítását. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok megingathatatlanul támogatja Franciaországot. A két vezető a Fehér Ház tájékoztatása szerint megfogadta, hogy közösen, és a világ országaival is összefogva harcolni fog a terrorizmus ellen.

Barack Obama washingtoni nyilatkozata megtételekor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a támadók kilétét illetően. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Nagyobb a készültség a Tengerentúlon
New York, Washington és Los Angeles rendőrségét készültségbe helyezték az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán, Bostonban pedig fokozott éberségre szólították fel a biztonsági szolgálatok munkatársait.

Elítélte a terrortámadásokat és a franciák melletti szolidaritását fejezte  ki mások mellett Joe Biden alelnök, valamint John Kerry, a külügyi és Loretta Lynch, az igazságügyi tárca vezetője, továbbá Bill de Blasio, New York polgármestere.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken elrendelte, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások által ledöntött Világkereskedelmi Központ (WTC) helyén megépült One World Trade Center torony csúcsát a francia trikolór színeivel világítsák meg. Cuomo a történteket gonosz emberek gyáva cselekedetének nevezte, akik szerint „a radikális gyűlölet mindenek fölött áll”.

Olaszországban is nagyobb a készültség

A párizsi merényletek hírére az olasz belügyminisztérium péntek késő este fokozott terrorizmusellenes készültséget rendelt el egész Itáliában, kiemelt védelemmel az olaszországi francia képviseleteknél.

Angelino Alfano belügyminiszter bejelentette, hogy az egész országra kiterjedően megemelték a terrorizmusellenes készültség szintjét, amely eddig is magas volt a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő szentév miatt.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök a római kormánypalotából követi figyelemmel a párizsi fejleményeket. Rómában és Milánóban megerősítették a francia diplomáciai képviseletek és a Franciaországgal kapcsolatos más hivatalok védelmét.

Félárbocra engedték az Európai Unió zászlaját
Az Európai Bizottság épületénél félárbocra engedték szombat délelőtt az Európai Unió zászlaját a Párizst ért terrortámadás miatt – derül ki a testület egyik szóvivőjének az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetéből.  Európa szolidáris Franciaországgal – írta Natasha Bertaud.

Így nyilatkoztak az európai vezetők

Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület vezetője még hajnalban részvétét fejezte ki a francia elnöknek.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pedig azt írta: a Franciaország elleni támadás merénylet egész Európa ellen.

„Franciaország a terrorizmus elleni harc frontvonalába került, de Franciaország nincs egyedül. Ez a harc egész Európa harca, és mindenkié a szabad világban” – fogalmazott a lengyel politikus.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szombaton közleményben ítélte el a támadásokat.

„Párizst egy éven belül ismét brutális támadás érte. A terroristák a nyugati civilizáció szívébe akartak kést döfni. Rettegést, félelmet és megosztottságot akarnak, de Európa egységes a terrorizmussal szemben… Elszántságunk, hogy megvédjük a szabadságot, az egyenlőséget és a demokráciát, erősebb, mint valaha” – szögezi le a német politikus.

Megrendülten nyilatkozott Merkel

A németek „együtt sírnak” és gyászolnak a francia néppel – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton Berlinben, a kancellári hivatalban felolvasott sajtónyilatkozatában. Európa hosszú ideje a „legszörnyűbb éjszakát” élte át, és a párizsiaknak „az erőszak, a terror és a félelem rémálmát” kell megszenvedniük.

„Mi, a német barátok együtt sírunk önökkel, és együtt harcolunk azok ellen, akik ezt a felfoghatatlan tettet elkövették” – mondta a kancellár.

A német kormány szoros kapcsolatban áll a francia kormánnyal, és minden lehetséges segítséget megad a terroristák elleni küzdelemhez – hangsúlyozta Angela Merkel. Hozzátette, hogy megbeszélést tart az illetékes miniszterekkel a további teendőkről.

Párizsban a szabadság ellen intéztek támadást, de a szabadság erősebb minden terrornál – mondta a német kancellár. A terroristák nemcsak Párizs ellen, hanem „mindannyiunk ellen” intéztek támadást, ezért „a választ is közösen fogjuk megadni” – hangsúlyozta Angela Merkel.

Világos válaszra van szükség

Nemcsak a biztonsági szervek fellépése révén, hanem „polgárként is világos választ adunk” azzal, hogy „öntudatosan képviseljük értékeinket”, az emberiesség, a felebaráti szeretet, a közösség iránti elkötelezettség értékeit. „Hisszük, hogy minden embernek joga van az élethez és a boldogság kereséséhez”, és „hiszünk az egymás iránti tisztelet és a tolerancia” értékében – mondta a német kancellár.

A német szövetségi belügyminisztérium helyzetértékelése szerint a terrorfenyegetettség szintje egyelőre nem változott Németországban. A tárca ezzel kapcsolatban évek óta azt a tájékoztatást adja, hogy a fenyegetettség jelentős, de elméleti, „absztrakt”, ami azt jelenti, hogy nincs készülő támadásra utaló konkrét jel, de bármikor történhet merénylet.

A belügyminiszteri konferencia (IMK) – tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testületének – elnöke, Roger Lewentz Rajna-vidék-Pfalz tartományi belügyminiszter szombati nyilatkozata szerint a biztonsági szervek „rendkívüli éberséggel” tevékenykednek és mindent megtesznek azért, hogy megelőzzék a lehetséges terrortámadásokat.

Válságtanácskozás Berlinben
Sajtóértesülések szerint Angela Merkel a kormány több tagjával válságtanácskozást tart a berlini kancellári hivatalban 13 órától. A megbeszélésen részt vesz Thomas de Maiziere belügyminiszter, Ursula von der Leyen védelmi miniszter, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, Sigmar Gabriel alkancellár és Peter Altmaier kancelláriaminiszter.

Megerősítik a magyarországi biztonsági intézkedéseket

Megerősített magyarországi biztonsági intézkedésekről döntött a nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja a párizsi terrortámadás miatt összehívott szombat reggeli ülésen, amelyen az ország biztonságáért felelős szervezetek vezetői mellett részt vett Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter is.

A döntésekről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója számolt be a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: Magyarország védelmét meg kell erősíteni, ahogyan azt az Európai Unió más országaiban is teszik.

Tájékoztatása szerint az úgynevezett B szintű terrorfenyegetettség – amelyet a korábbi belgiumi merénylet után már életbe léptettek – emelt szintű rendszerét vezetik be.

Ezt jelenti a bejelentés a gyakorlatban

A megerősített biztonsági intézkedések lényegi eleme a rendőri jelenlét jelentős növelése közterületeken és kiemelt létesítményeknél – például a repülőtéren és a paksi erőműnél – egyaránt. Szigorítják a határok ellenőrzését és a büntetés-végrehajtási intézményekben a felügyeletet – közölte a főtanácsadó.

Bakondi György azt is mondta, továbbra sincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországot konkrét terrorfenyegetettség érné. A belbiztonsági főtanácsadó egyúttal arról is tájékoztatott, hogy zajlik egy jogi munka, amely napirenden lesz már a szerdai kormányülésen. Ennek alapján a terrorfenyegetettségekkel kapcsolatos intézkedések új rendszerét vezetnék be.

Kovács Zoltán kormányszóvivő emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már az éjszaka részvétet nyilvánított a párizsi merényletek áldozatai miatt. Egyúttal felháborodásukat fejezték ki, hogy ilyen támadást intéztek a francia nemzet és az egész európai kultúra ellen. Bakondi György kérdésre azt mondta, továbbra sincs információ magyar áldozatról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.