2024 május 11

Az agrárhitelezésre fókuszál az OTP

Szabó István hozzátette, hogy a növekedés folyamatos, tavaly a hitelek bővülése megközelítette a 8 százalékot. Az OTP Bank a mezőgazdaság alágazataiból a szántóföldi növénytermesztés finanszírozását preferálja, ám jelentős arányú a sertéstenyésztés finanszírozása is. Az agrárfinanszírozásból 80 százalékkal részesedik a mezőgazdaság és 20 százalékkal az élelmiszeripar, utóbbi arányát a pénzintézet szeretné növelni – tette hozzá.

A mostani helyzetet az agráriumban Szabó István kegyelmi állapotnak nevezte, mivel a társas vállalkozások mintegy 500 milliárd forintos eredményen „ülnek”, vagyis van pénz a szektorban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy beruházásokhoz ehhez tőkéhez a kormányzat a Vidékfejlesztési Program keretében kapcsolja hozzá a szükséges forrásokat, amelynek fontos eleme a banki finanszírozás. A magyar agrárszektor mostani hitelállománya 730 milliárd forint körüli összeg – közölte.

További kihívást jelent a bankszektornak szavai szerint, hogy az ágazatban nem koncentráció, hanem a „kicsi szép” elve érvényesül. Példaként említette a családi gazdaságokat, a mezőgazdasági egyéni vállalkozókat és az őstermelőket, akiknek a banki finanszírozása csak akkor megoldható, ha pénzügyi szempontból átlátható módon minősíthető hitelképességük. A finanszírozási folyamat gyorsítása érdekében az OTP Banknál az informatikai alkalmazások még inkább előtérbe kerülnek.