2023 január 31

Leépülő kapcsolatok, digitális félelmek

Muszáj fejlődni

A Randstad legfrissebb Workmonitor felmérése szerint a magyarok több mint háromnegyede egyetért abban, hogy a digitalizáció jelentős hatást gyakorol a munkájára. Ennek ellenére nem tartanak a fejlődéstől, inkább lehetőségként tekintenek rá.

„Bár a hazai munkavállalók hozzáállása kétségtelenül pozitív, a felkészültségük elmarad a többi országétól: az előző Workmonitor felmérésünk szerint a magyar dolgozóknak mindössze 47 százaléka érzi úgy, hogy a munkája során meg tud felelni a digitális kihívásoknak, míg világszinten ugyanez az arány 78 százalék” – mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A személyes fejlődés szükségességét maguk a munkavállalók is látják: elsősorban a 45-54 évesek érzik úgy, hogy több továbbképzésre, tréningre lenne szükségük ahhoz, hogy lépést tarthassanak a technológia előrehaladásával.

„Ez a tendencia világszinten igaz, egyedül a hollandoknál és az osztrákoknál vannak többségben azok a munkavállalók, akik már most kellően naprakésznek tartják magukat az újdonságok alkalmazásához” – ismertette a 2016. év eleji kutatás további eredményeit Szokody Ágnes.

A technológia épül, a társadalom leépül

A digitalizáció nemcsak a munkavégzést, de az irodai kapcsolatokat is átformálja. A megkérdezettek közel 40 százaléka gondolja úgy, hogy a technológia térnyerése miatt kevesebb személyes kapcsolata van a kollégáival, és minden második válaszadó nyilatkozott úgy, hogy a partnerekkel, ügyfelekkel való találkozók is ritkulnak.

„Mindez annak dacára alakul így, hogy tízből kilencen egyetértenek abban, hogy a kapcsolatfelvétel legjobb módja a személyes egyeztetés” – emelte ki a Randstad Hungary marketing menedzsere.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A digitalizáció hatása túlmutat a munkahelyeken, az egész társadalmat megváltoztatja. „Csaknem a kutatásban részt vevők fele nyilatkozott úgy, hogy a magánéletben is kevesebb emberi kapcsolatot létesít a mindent átszövő technológia miatt” – magyarázta Szokody Ágnes.

A Randstad Workmonitor kutatása alapján a magyarok közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy a digitalizáció kevésbé emberivé formálja a társadalmat. Csak Olaszországban, Kínában és Japánban vannak többségben azok, akik nem értenek egyet ezzel.

A kutatásról
A Randstad Workmonitor 34 országra kiterjedő felmérés, amely a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás egy-egy speciális témakör mellett a globális és helyi munkaerő-piaci trendeket is monitorozza. A felmérés során Magyarországon több mint 400, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.