8, 8 Plus és X
Az első okostelefon piacra dobásának tízedik évfordulóján bemutatott új készülékek közül az iPhone 8 és iPhone 8 Plus az eddigi modellek továbbfejlesztése, míg az iPhone X (tíz) teljesen megújított modell a korábbiakhoz képest. Tim Cook, a cég vezérigazgatója az iPhone X bemutatásáról azt mondta, a legnagyobb előrelépés a cég életében az első iPhone óta.
Az 8-as modellek 600 és 799 dollár (154 ezer és 205 ezer forint) közötti áron kerülnek forgalomba, várhatóan szeptember 22-től. Az iPhone X 999 dollárba kerül majd, és október végétől lehet majd megrendelni.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Új forma
Az iPhone X formáját újratervezték, fedőlapja mindkét oldalon üvegből készült és rozsdamentes, csiszolt acél keretet kapott, víznek és pornak ellenálló, és az új hardvereknek köszönhetően jóval gyorsabb az eddigi modelleknél.
Vezeték nélkül lehet tölteni, az eddigi ujjlenyomat-olvasót egy olyan arcfelismerő váltja, amely sötétben, és kiegészítőket viselve, vagy átsminkelve is felismeri tulajdonosa arcát. Annak, hogy más az arcával átverje a rendszert egymillió az egyhez az esélye, fotókkal nem működik az arcfelismerő. Eltűnik a hagyományos „home”-gomb is.
Az iPhone 8 és 8 plus a korábbi 7-es modell továbbfejlesztése, szintén vezeték nélkül lehet tölteni, és a 10-es modellekkel együtt jobb felbontású elő- és hátlapi kamerát kapott.