2023 szeptember 21

A vízmelegítésnél is megfogjuk a kiadásainkat

Még mindig a villanybojler vezet

Az idén júliusban végzett felmérés azt vizsgálta, milyen készülékekkel melegítik a vizet és egy esetleges csere során milyen szempontokat tartanak fontosnak a fogyasztók. Az eredményből kiderül, hogy a hazai háztartások relatív többségében (26%) elektromos tárolós vízmelegítő segítségével oldják meg a melegvízellátást. A megkérdezettek között nagy arányban (38%) vannak olyanok, akiknél a készülék életkora meghaladja a 15 évet. Ez főként az Észak-Alföldre és Dél-Alföldre igaz, ahol jellemzően családi házakban találhatóak az elöregedett készülékek.

A cserére elsősorban a készülék kora, tönkremenetele inspirálja a fogyasztókat, de az energiatudatosság már egyre fontosabb a hazai lakosság körében is. Aki ugyanis új készüléket venne, az a fogyasztás miatt, vagyis az energiatakarékosság jegyében tenné. A megkérdezettek többsége állami támogatás esetén biztosan megfontolná a cserét, és korszerűbbre cserélné vízmelegítőjét. Az állami támogatás lehetősége az egész ország területén vonzó alternatíva lenne, és a szakmunkástól a diplomásig csaknem mindenki élne a lehetőséggel.

Nem szeretnénk hitelt felvenni
A felmérés azonban rámutat arra is, hogy az állami támogatás nem a leginkább rászorulóknak nyújtana megoldást, hanem azoknak, akik egyébként is jobb körülményeket tudhatnak magukénak az átlagnál. A lakosság egy esetleges hitellel kapcsolatban azonban nagyon elutasító: a megkérdezettek csaknem fele határozottan ellenzi a hitelfelvétel gondolatát is, és csak akkor korszerűsít, ha anyagi lehetőségei megengedik.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A hatékonyság a döntő

A kutatás rámutat arra is, hogy új készülék vásárlásakor a válaszadók saját bevallásuk szerint az energiahatékonyságot tartják a legfontosabb szempontnak; jelentősen magasabb arányban választották ezt, mint az árat (73 vs. 41%).

”Korábbi kutatásainkból az derül ki, hogy a háztartások beruházási döntéseinél az ár a legfontosabb tényező. Éppen ezért örömteli, hogy az elektromos vízmelegítők terén a családok már nem csak a vételárra, hanem arra is gondolnak, hogy mennyire takarékoskodik az energiával az adott készülék.” – mondta Király Zsuzsanna az Energiaklub energiahatékonysági szakértője.”

Az ár és a fogyasztás mellett a márka, a kapacitás, a garancia és a szerviz számít még fontos tényezőnek. Az egyéb válaszok arra hívják fel a figyelmet, hogy egyes esetekben a méret fontos szempont lehet, és kiderül, hogy vannak, akik úgy választanának, hogy lehetőleg magyar terméket vegyenek.

Egyre korszerűbb gépeket kínálnak

Grzegorz Wojcik az Ariston Thermo Magyarországért, Szlovákiáért és Csehországért felelős country managere a kutatásra reagálva kiemelte: „Talán sokan nem tudják, hogy az Ariston termékei ma már korszerűségben és árban is felveszik a versenyt a hazai gyártók termékeivel is. A 15-20 %-os  energiamegtakarítás mellett a  3-7 év garancia és a programozhatóság teszi versenyképessé az Ariston vízmelegítőket. A praktikum oldaláról nézve pedig az olasz dizájn, a lapos, elforgatható felszerelhetőség mindenképp rugalmasabb alternatívát kínál a magyar háztartásoknak a hagyományos modellekkel szemben.”

A vezető azt is elmondta, hogy a vállalat hazánkban a lakossági energiamegtakarításra koncentrál és a kis fogyasztású, alacsony kibocsátású modelleket kívánja a magyar piacra behozni. Az Ariston globális céljainak megfelelően 2020-ra Magyarországon is megújuló és energiatakarékos termékekből szeretné fedezni bevételeinek 80%-át, aminek egyik fontos pillére a korszerű vízmelegítők megismertetése a hazai piaccal.

Ezért kapnak főszerepet a kínálatban ősztől a korszerű és energiatakarékos vízmelegítők, amik a legkorszerűbb EU szabványoknak is megfelelnek. A vezető utalt arra is, hogy a vízmelegítők piacán szeretnék piaci részesedésüket tovább növelni, ahogyan az elmúlt években is tették.