Sötét mód ikon
2026 június 13
A szőlőnek jót tesz a hőség

A szőlőnek jót tesz a hőség

Rekord szőlőtermés várható

A korábbi évekkel ellentétben idén még rendelni sem tudtunk volna a szőlő szempontjából kedvezőbb időjárást. Télen elkerültek minket a hosszan tartó, nagy hidegek, a tavasz hűvös volt ugyan, de a hőmérséklet nem süllyedt fagypont alá. A hideg tavasz még kedvezett is a növénynek, mivel a tavasszal szinte menetrendszerűen érkező erős szelek nem tudtak kárt tenni a még kifejletlen szálvesszőkben. A májusi meleg napok hatására jelentős növekedésnek indultak a szőlővesszők, amelyeken nagyon régen nem tapasztalt mennyiségben jelentek meg a fürtkezdemények. Persze a szőlő még „sokat fog kinn aludni a szüretig”, a termés minősége még teljesen nyitott, de a helyzet egyelőre nagyon biztató.

Mint azt az évente 12 millió palack bort forgalmazó pincészet vezetője elmondta: a családunk 250 hektáron termel szőlőt, így közvetlenül is érintenek minket a terméskilátások, de talán ennél is fontosabb, hogy a Varga Pincészet értékesítése a válságot követően jelentős növekedésnek indult, tartalékaink kifogyóban vannak és ezért az idei évben a tavalyinál 35-40 százalékkal több szőlőt szeretnénk felvásárolni, amit gyenge szüreti kilátások mellett nehéz lenne megoldani. 2015. évi szőlőfeldolgozásunk a saját és vásárolt szőlővel együtt elérheti a 200 ezer mázsát.

Exportra is termelnek

A Varga Pincészet tavalyi eladási statisztikái szerint: a cég 10,6 millió palack bort adott el belföldön, 1 millió palackkal többet, mint 2013-ban, összes értékesítése pedig 12 millió üveg volt az előző évi 10,6 millió után. Varga Péter egy korábbi közleményében elmondta: hogy a vártnál rosszabb körülmények ellenére sikerült megtermelni és felvásárolni a szükséges 12,5 millió kilogramm szőlőt. A kisebb részt a család 250 hektáros birtokáról származó 1,7 millió kilogramm szőlő képezi, amelyből a prémium borokat készítik, a többi alapanyagot a termelőkkel kötött hosszú távú szerződések alapján biztosítják. Arról is beszélt, hogy: a múlt évben nőtt a bor iránti kereslet, a gasztronómiai és a kiskereskedelmi palackos bor jól fogyott. A múlt év első felében 4 százalékkal, a második felében 21 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a pincészet eladásai.

A cégcsoport konszolidált árbevétele 2013-ról 2014-re 3,6 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra nőtt. Tavaly azért nőtt a bevétel, mert több bort adtak el, jellemzően a drágább borok fogytak. A növekedésben kisebb mértékben a 2013-as áremelés is közrejátszott. A Varga Pincészet borainak bruttó polci átlagára palackonként 800 forint, ami az előző évhez képest kis mértékben nőtt. Az árbevétel 9 százaléka az export, a fontosabb exportpiacok Szlovákia, Lengyelország, Oroszország és Románián belül Erdély.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.