Az Intrum Justitia követeléskezelő cég által évente megjelentetett Fogyasztói Fizetési Jelentés keretében összesen 21 országban, több mint 22 400 európai állampolgárt kérdeznek meg pénzügyi helyzetéről. Idén Magyarországon 1081 személy válaszolt a kérdőívre.
Kölcsön a számlák kifizetésére
Az eredmények azt mutatják, hogy egyre több hazai háztartás küszködik pénzügyi problémákkal, és a válaszadók több mint fele (58%-a) nem tud rendszeresen pénzt félretenni – még minimális összeget sem.

„Nagyon sok háztartás működik kis pénzügyi mozgástérrel. Minden háztartás a maga módján egyedi helyzetben van, azonban egyértelmű, hogy a többségüknek pénzügyi nehézségei voltak az elmúlt 12 hónap során.”
„Ezt mutatja, hogy a válaszadók közel felével (51%) fordult elő, hogy legalább 1 számlát késve fizetett pénzügyi nehézségekből kifolyólag” – emelte ki Felfalusi Péter, az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatója.
A kutatás kitért arra is, hogy a megkérdezettek milyen stratégiát alkalmaznak a fizetési nehézségek megoldására: 14%-uk nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt 6 hónap során számláik kifizetéséhez kölcsönt kértek vagy hitelt vettel fel. Többségük elsősorban a családhoz, barátokhoz fordul segítségért, és csak másodsorban igényelnek hitelt pénzintézetektől.
Tudatosan próbálják átadni a tudást
A felmérésben résztvevők csupán 7 százaléka érzi úgy, hogy nem tartja kézben pénzügyi helyzete irányítását és az összes megkérdezett 15 százaléka látja úgy, hogy pénzügyi helyzete javulni fog.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Az eredmények azt mutatják, hogy a pénzügyi tudatosság vagy annak hiánya generációkon át dekódolva van; aki ma saját bevallása szerint tud bánni a pénzzel (44%), az tudatosabban próbálja gyerekeinek is átadni ezt a tudást, hiszen ő is saját szüleitől tanulta ezt. Aki pedig nem tud bánni a pénzzel (7%), azoknak 22%-a érzi fontosnak, hogy a gyerekeit jobb helyzetbe hozza. Összegezve, függetlenül attól, hogy tud-e bánni a pénzzel, a válaszadók több mint fele (55%-a) gondot fordít arra, hogy a gyermekeit megtanítsa a pénzügyek kezelésére” – hangsúlyozta Felfalusi Péter, az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatója.

A kutatás adatai alapján a határidőn túl fizetett számlák között a mobiltelefon- és internetszámlák, valamint a közüzemi díjak állnak a vezető helyen, míg a legpontosabban a gyerekekkel (óvodai és bölcsödei költségek, tandíj) és a lakhatással kapcsolatos költségeket fizetik a magyarok.