Sikeresen vették az akadályokat
Az iparág nehézségeivel, a kihívásokra azonban új stratégiával reagált, sikeresen vette az akadályokat. Az integrált működési modell eredményeként a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág – alacsony olajár miatti – gyengébb teljesítményét ellensúlyozni tudta a kereskedelmi és feldolgozási (downstream) szegmens, amely minden idők egyik legjobb eredményével zárta a tavalyi évet.
Hangsúlyozta: senki nem tudja megmondani egyelőre, hogy rövid távon miként változik az olajár, de a kereslet-kínálati görbék alapján 2018-ra újabb mezőkre és forrásokra lesz szükség, ehhez pedig a következő öt évben emelkednie kell az olaj árának.
Ugyanakkor jelenleg a Mol számára az a legfontosabb, hogy az upstream még 35 dolláros olajár mellett is fenntartsa önfinanszírozó képességét – mondta.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Trendforduló van
Középtávon az olajár emelkedésére számít a Mol, ugyanakkor a világ klasszikus energiamodelljének transzformációja sokkal gyorsabb lesz, mint amire számítani lehetett – jegyezte meg az elnök-vezérigazgató. Mint mondta, egyre inkább számolni kell az alternatív technológiákkal, amelyek naponta még csak néhány 10 ezer hordónyi olaj kiesést jelentenek a napi 90 millió hordónyi olajfogyasztáshoz képest, azonban trendforduló van.
Kifejtette, a világgazdasági növekedés jelentősen lassul, alig haladja meg a 3 százalékot. Mindenki azt hitte, hogy a fosszilis energiahordozókba további befektetésekre lesz szükség, mert gyakorlatilag képtelen az iparág Kína növekvő igényeit kielégíteni – tette hozzá, ám úgy vélte, Kína valószínűleg nem tudja tartani növekedési ütemét és szerkezetét.
Ugyanakkor szerinte korai lenne temetni az olajipart, rövid távon a szénhidrogén lesz a meghatározó energiaforrás. Csak Magyarországon és Szlovákiában mintegy 8 százalékkal nőtt a dízelfogyasztás, ami jóval meghaladta a válság előtti szintet, és emelkedett a benzinfogyasztás is.