Sötét mód ikon
2026 június 08
A kormány szerint sima ügy a módosított hiánycél

A kormány szerint sima ügy a módosított hiánycél

Kiemelte, hogy ez év első kilenc hónapjában rekordalacsony szintre, 2,4 milliárd forintra csökkent az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya, az elmúlt több mint másfél évtizedben erre nem volt példa. A pozitív államháztartási adatok mögött a reálgazdaság, benne a foglalkoztatás kedvező folyamatai állnak – tette hozzá.

Az államtitkár egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gazdaság versenyképességét és a hazai bérszintet növelni kell, ennek során azt tervezik, hogy várhatóan 2-3 éves időintervallumban a munkaadók járulékterheit érdemben csökkentsék, méghozzá úgy, hogy ez a bérek érezhető emelkedésével járjon együtt.

Javuló reálgazdaság

Az államtitkár emlékeztetett, a 2015-ös költségvetés zárszámadása is igazolja, hogy tavaly érdemben javultak a hazai reálgazdaság folyamatai. Tavaly a legfontosabb makrogazdasági mutatók kedvezően alakultak. Az előzetesen jelzett 2,9 százalékkal szemben a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme 3,1 százalék volt, amivel Magyarország 0,9 százalékponttal meghaladta az uniós országok átlagát.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]

A foglalkoztatottak száma 2015-ben 2,7 százalékkal nőtt, 2010 óta több mint 600 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma Magyarországon, az újonnan foglalkoztatottak 2/3-a a versenyszférában helyezkedett el – ismertette.

Elmondta, az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya jóval kisebb lett a kitűzött célnál, a GDP 2,4 százaléka helyett 1,6 százalékon teljesült, az adósság rátája pedig 74,7 százalékra mérséklődött az előző évi 75,7 százalékról, illetve a 2011-es 81 százalékról. A költségvetés idei alakulására áttérve kiemelte, hogy a büdzsé kamatkiadásai nagyságrendileg 1 százalékponttal kisebbek a megelőző évekhez képest, azaz bőven 300 milliárd forinttal kevesebb kiadási terhet jelentenek.

Az államtitkár kiemelte, hogy a nettó keresetek augusztus végéig 8,5 százalékkal nőttek, a reálkeresetek bőven 7 százalék felett bővültek.

Lehet ez még jobb is?

Elmondta, hogy az idei költségvetés kedvező alakulásában jelentős egyedi tételek is szerepet játszottak. Kitért például arra, hogy tavaly több programnál is 100 milliárd forinttal csúsztak az uniós támogatások, emiatt a magyar kormánynak mintegy 500 milliárd forintot kellett megelőlegeznie, a korábban eldöntött támogatások több mint 240 milliárd forint összegben az idei költségvetés bevételeit gyarapították.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Banai Péter Benő arra a kérdésre, hogy a jegybanknak a költségvetés alakulásáról szóló számításai szerint az idei, GDP-arányos államháztartási hiány akár 1,4-1,5 százalékos is lehet, elmondta: a kormányzat hitelességét növeli, ha konzervatívan tervezi a büdzsét, és az előzetesen vállalt számokat teljesíti, „kifizetődőbb egy óvatosabb előirányzat”.

Egy másik kérdésre elmondta: a befektetők a piacon pozitívan értékelik a magyar makrogazdaság, államháztartás folyamatait, a fegyelmezett és stabil államháztartási gazdálkodást, a hitelminősítők a felminősítéssel csak követték a befektetők értékítéletét.

Banai Péter Benő szerint jó esély van arra, hogy legközelebb a Moody’s is befektetői kategóriába sorolja át, azaz felminősítse az országot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.