Sötét mód ikon
2026 június 13
A járvány javította a Cisco Systems eredményét

A járvány javította a Cisco Systems eredményét

A Cisco Systems – amely fogyasztói elektronikai berendezéseket, hálózati eszközöket, hang-, illetve kommunikációs technológiát és szolgáltatásokat tervez és értékesít – a csütörtöki tőzsdezárás után közzétett beszámolójában azt közölte, hogy 2021-es pénzügyi éve október 24-én zárult első negyedében 11,93 milliárd dollár bevételre tett szert, ami éves összevetésben 9 százalékos csökkenés. Elemzők kisebb, 11,85 milliárd dolláros bevételre számítottak.

Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint számolva a részvényesekre jutó nettó nyereség 26 százalékkal, 2,2 milliárd dollárra esett, részvényenként 51 centre mérséklődött. Egy évvel korábban 2,9 milliárd dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 68 centet jelentett. Az egyszeri tételek leszámításával kalkulált (non-GAAP) nyereség 3,2 milliárd dollárt tett ki, ami 11 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 3,6 milliárd dollárnál.

A részvényarányos nyereség 84 centről 76 centre süllyedt. Elemzők kisebb, részvényenként 70 centes nyereségre számítottak. A Cisco a Dow Jones ipari átlag kosarát alkotó harminc nagyvállalat egyike, árfolyama 1,68 százalékkal, 38,67 dollárra esett csütörtökön. A vártnál jobb eredményeknek köszönhetően pénteken, tőzsdenyitás előtt 3 órával 7,32 százalékos pluszban, 41,50 dolláron forgott New Yorkban az elektronikus kereskedésben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.