15 perces
Nem jutott az OTP-nek a jó hangulatból tegnap, érdemi gyengüléssel zárta a kereskedést az 5500-as támasznál. Letörése akár 5000-ig is megnyithatja az utat lefelé, így rendkívül fontos támaszról van szó, ami az utóbb néhány alkalommal fordítani tudta az árfolyamot. A kilátások összességében nem túl pozitívak, erőtlennek bizonyult a papír az utóbbi napokban, az 5750-es rövidtávú ellenállását sem sikerült érdemben leküzdenie, így ma a támasz lehet középpontban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Gyenge napot zárt az OTP, az 5500-as támasza tudta tartani a bankpapírt a tegnapi kereskedés során. A napos charton még inkább látszik milyen fontos szintről van szó, hiszen az emelkedő trendvonal mellett a fordított füles csésze alakzat nyakvonalát is itt találjuk. A tegnapi nap folyamán az 50 napos mozgóátlag is elesett, ráadásul az MACD már a középvonala alatt ad eladási jelzést. Nem rózsás tehát a helyzet a bankpapír számára, elképzelhető, hogy letörik az 5500-as szint. Ez 5000-ig nyitná meg az utat, ahol adódhatnak jó vételi lehetőségek, de 5200-nál is találunk útközben támaszt.

Heti
Összességében erősödni tudott a hét folyamán a bankpapír, azonban túl sok tere nincs fölfelé az árfolyamnak a folytatáshoz. Az RSI még igen közel a túlvett zónához, ráadásul a 6000-es szint képében masszív ellenállás húzódik az árfolyam fölött. Egyelőre tehát tartós emelkedést nem várhatunk, ehelyett majd az 5500-as nyomás kerülhet újra nyomás alá. A 38,2-es fibo szintet 5000-nél találjuk, így egy mélyebb korrekciónak ez ideális végpontja lehetne, 5500 letörése esetén veheti erre az irányt az árfolyam, jó vételi lehetőségek adódhatnak ezen a szinten.
