
29 milliót oszt szét a jegybank
Június végén valósulnak meg a projektek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Igazgatóságának döntése nyomán idén nyolc civil szervezet nyert el támogatást a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Programja keretében meghirdetett, „Pénzügyi kultúra fejlesztése és pénzügyi tudatosság növelése” elnevezésű pályázatán.
Az MNB az elbírálás során kizárólag a pályázati feltételeknek minden tekintetben megfelelő és a fogyasztói érdekeket ténylegesen szolgáló projekteket tudta támogatni. A pályázatra meghirdetett keretösszegből így összesen mintegy 29 millió forintot ítélt meg a nyertes nonprofit szervezeteknek. A nyertes projektek 2016. június végéig valósulnak meg.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A megvalósuló pályázatok a fogyasztók részére széleskörű és érdemi segítséget jelentenek pénzügyi ismereteik fejlesztésében, hozzájárulva az eddiginél tudatosabb pénzügyi fogyasztói magatartás kialakulásához és megerősítéséhez. A nyertes pályázók a lakóhelyük, koruk vagy egyéb okok miatt nehezebben elérhető társadalmi csoportok pénzügyi világban történő eligazodását előadásokkal, tanácsadással, tematikus tanórákkal és online társasjátékkal is segítik.
A nyertesek
Az MNB támogatásának köszönhetően többek között Budapest és számos vidéki város (Mohács, Miskolc, Szeged, Gödöllő) helyi rendezvényein nyújt személyes pénzügyi tanácsadást és hasznos információkat a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület, valamint a SZÓ-TÉR Egyesület. Ezen felül a K&H Alapítvány 47 hátrányos helyzetű térség több helyszínén szervez a pedagógusok továbbképzésére Pénzügyi Tudatossági Napot, elősegítve ezzel a gyermekek pénzügyi oktatásának fejlesztését.
A nyertes pályázatok révén a fővárosban, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében középiskolásoknak szóló pénzügyi kultúrát erősítő interaktív előadásokat tart a Magyar Református Szeretetszolgálat Egyesület. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fiatalok pénzügyi műveltségének szórakoztató fejlesztése érdekében pedig online pénzügyi társasjátékot fejleszt ki.
A pénzügyekben járatlan, szociális nehézségekkel küzdő fővárosi családok számára a Józsefvárosi Szabadidős Egyesület egy mentor-programmal nyújt segítséget a pénzügyi ismeretek fejlesztése, illetve a mindennapi pénzügyekben történő önálló döntéshozatal területén.