Elkészült a 3 milliomodik kínai Tesla autó
Elkészült a 3 milliomodik Tesla autó a cég kínai gyárában – közölte az amerikai járműgyártó.
A 2019 januárjában Sanghajban alapított gigagyár a Tesla első ilyen létesítménye volt az Egyesült Államokon kívül, és a gyártás az év decemberében elindult. A sanghaji üzemben az első egymillió autót több mint 30 hónap alatt gyártották le. Körülbelül 13 hónapig tartott a második egymilliomodik autó elkészítése, és ennél is kevesebb időre volt szükség a harmadik egymillióra.
A Tesla 388 ezer elektromos autót adott el Kínában az idei első nyolc hónapban, ami 0,6 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A társaság augusztusban 1,9 százalékkal kevesebb, 63 456 ezer elektromos járművet értékesített, ugyanakkor 19,4 százalékkal több autót exportált.
Képek forrása: Shutterstock