2024 május 07

Titan-projekt – nyomul az apple car

Nézzük meg például a Teslát. Az elmúlt pár évben számos újítást hoztak az iparba, ami miatt máshogy tekintünk a jövő autóira. Az önvezető technológia ugrásszerű fejlődése mellett, a hatalmas érintőképernyős vezérlőpanelen át – amin egyébként már játszani is lehet – a programozással való javításokig csupa olyan dolgot hoztak az autóiparba, ami korábban ismeretlen volt. 

Az ARK Invest legutóbbi elemzése szerint, 2020-ban kicsivel több, mint 2,2 millió teljesen elektromos autót adtak el a világban, ami enyhe növekedésnek számít a korábbi évekhez képest. Azonban 2025-ös előrejelzésük ennél sokkal brutálisabb számokat tartalmaz. Várakozásuk szerint a következő 5 évben exponenciálisan, 40 millió darabra nőhet az 1 évben eladott EV járművek száma, ami az 5 év alatt egy 1700%-os növekedés. Ilyen számok mellett nem meglepő, hogy az Apple ezt a szektort választotta tevékenységeinek bővítésére.

Hogyan teljesítettek a tőzsdén?

A tőzsdén látottak alapján úgy tűnik, a piac egyelőre alulbecsüli az AppleCar várható hatását az EV szektorra, illetve a cég részvényeire. A Hyundai és Kia esetében bővebben kifejtett partneri viszony bejelentése, majd annak leállása nem eredményezett abnormális hozamot a piacon. Azonban mit is eredményezhet egy ténylegesen megvalósuló partneri projekt?

A Goldman Sachs elemzője szerint a körülbelül 5 év múlva elkészülő autót az Apple várhatóan 75.000 és 100.000 dollár között dobhatja piacra, amivel becslések szerint 5%-os piaci részesedést, illetve 7-10%-os haszonkulcsot érhetne el. Ez azért nagy szó, mert a BMW elektromos autógyártó részlege is 10%-os haszonkulccsal dolgozik, ebben az igen költséges szektorban.

Az Apple árbevételének nagyrésze az iPhone-ok értékesítéséből adódik, mint az ábrán is látható több, mint 50-60%-át adja éves bevételeinek. Az Apple Car, az előbb említett becsült eladási ár mellett 2024-ben, a teljes bevétel 5-8%-át teheti ki, ami majdnem akkora, mint az elmúlt évben az iPad-ek értékesítéséből befolyó összeg. 

A Morgan Stanley EV szektor elemzője 2030-ra viszont már úgy számol, hogy az eladási számok növelése, illetve a költségek optimalizálása mellett az Apple elektromos autógyártási szegmenséből származó bevétele elérheti az 50 milliárd dollárt, ami a 2020-as éves bevételének a 17%-a. Természetesen ez csak viszonyításképpen értelmezhető, mivel a teljes cég bevétele valószínűleg lényegesen nagyobb lesz 2030-ra.

„There is one more thing” – hallhattuk sokszor Apple konferenciák végén Steve Jobstól, mielőtt valami újabb forradalmi dolgot mutatott volna be, ami valamilyen szinten mindig megváltoztatta az életünket. Most is van még egy dolog, amibe érdemes lehet belegondolni. Az Apple fennállása során forradalmasította a számítógépeket a Mac-el, megkönnyítette a zenehallgatást az iPod-dal, és 2007-ben új irányt mutatott a telefonok világában. Miért gondolnánk azt, hogy ez másképp lesz az Apple Car esetében?