2024 április 19

Emelkedő tőzsde, szárnyaló forint – íme az okok

Az utóbbi nagyjából egy hétben nagyon más folyamatokat tapasztalhatunk a magyar eszközöket nézve, mint az idei év legnagyobb részében eddig. A magyar tőzsdeindex ugyanis szépen emelkedik újabb és újabb mélypontok helyett, és nem a forint szédítő zuhanása van a címlapokon, hanem a magyar fizetőeszköz figyelemre méltó erősödése. A pozitív folyamatoknak belső, külső, valamint vállalatspecifikus okai is vannak.

Nagyot javult a hangulat

Nem a magyar eszközök az egyetlenek, amelyek jól teljesítettek az elmúlt néhány hét során. Ha kitekintünk a nemzetközi piacokra, akkor azt láthatjuk, hogy mind az irányadó európai, mind a tengerentúli részvényindexek szép erősödést könyvelhettek el. Amellett, hogy már technikai szempontból is túlzássá vált az esés és szükséges volt a korrekció, fundamentális okok is szerepet játszottak a magyar tőzsdére is pozitívan ható emelkedésben.

Ilyen a recessziós félelmek enyhülése, miután Jerome Powell Fed elnök az amerikai központi bank legutóbbi ülésén kijelentette, hogy nincs már sok hátra a nagy kamatemelésekből. Emellett a piacok már megtanulhattak együtt élni az orosz-ukrán háború hatásaival, lassan fél év után a napi tőzsdei mozgásokat már nem igazán tudják befolyásolni a háborús hírek. Ráadásul a tavasz és a nyár eleje során felhalmozódott short állomány kényszerlikvidálásai is segíthették a részvénypiac emelkedését.

Országspecifikus és vállalatspecifikus tényezők

A magyar eszközök iránti bizalom újraéledését leginkább a közelmúlt kormányzati intézkedései okozhatták. A költségvetési egyensúly és a folyó fizetési mérleg felborulására ugyanis érkeztek válaszok a kormány részéről, még ha azok közül nem is mind válik a piacok örömére az állami beavatkozás mértéke miatt. Az, hogy a Fitch Ratings 2 héttel ezelőtt végül nem minősítette le az országot, jó jelként volt értelmezhető, ahogy az uniós forrásokról való megegyezés eltökélt szándékának kifejezése is a kormány részéről.

A tőzsdei emelkedést a vállalatspecifikus jó hírek is segítették. Pozitív várakozás övezte a Richter és a Mol gyorsjelentését is, ezek a részvények is szép emelkedést tudtak felmutatni az elmúlt hetekben. Csatlakozott hozzájuk a napokban a legnagyobb hazai blue chip, az OTP is, melynek emelkedését Csányi Sándor egy héttel ezelőtti szavai is segítették. A nagybank gyorsjelentése még hátra van, érdemes tehát közelről figyelni az OTP részvényeit is-