
Tőzsdenyitás Április 17. – Stabilan 87 ezer pont felett a BUX, óvatos optimizmussal indul a csütörtök
Enyhe emelkedéssel kezdte a napot a BUX, és már 87 296,51 pontnál áll a nyitást követően. Egyedül az OTP csökkent. A Mol és a Richter árfolyama kulcsfontosságú ellenállások és támaszok közelében pluszban mozog. A Telekom is emelkedett. Merre tart ma a piac?
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a BUX csütörtökön reggel 87 107,50 ponton nyitott, ami mindössze 0,52 pontos emelkedés a szerda esti záróértékhez képest. A nyitást követően folytatta az emelkedést az index és 87 296,51 pontra ugrott az első félórában.
A reggeli forgalom lassan indul be de már egymilliárd fölött jár, amelynek nagy részét az OTP adja. A vezető részvények többsége emelkedéssel kezdte a napot. Egyedül az OTP csökkent 0,21 százalékkal. A Telekom 0,75 százalékkal emelkedett. A Richter is jól indította a reggelt és már 0,67 százalékos pluszban jár. A Mol pedig 0,77 százalékos pluszban áll. A BUX előző napi lendülete folytatódik vajon?
A részvények csütörtök reggeli árfolyama
OTP: 24 220 FT, -0,21 százalékkal csökkent
Mol: 2 884 Ft, + 0,77 százalékos emelkedéssel indult reggel
Magyar Telekom: 1 618 Ft, +0,75 százalékos emelkedett
Richter: 10 450 + 0,67 százalékkal nőtt
Vezető részvények az elemző szerint
Az Equilor Befektetési Zrt. szerint a kereskedés iránykereséssel és kis elmozdulásokkal indulhat, a nemzetközi piaci hangulat is kivárásra ösztönöz. Az OTP és a Mol mozgásterét jól körülhatárolható technikai szintek jelölik, miközben a Richter és a Telekom is kulcsszintek közelében mozog. A BUX is ennek megfelelően alakulhat.
OTP:
Szerdán 0,33 százalékkal 24 270 forintra csökkent az árfolyam, 8,1 milliárd forintos forgalom mellett. Az ellenállás: 24 360–24 550 forint. A támasz: 23 530 forint
Mol:
A részvény 34 forinttal, 1,2 százalékkal erősödött, 2870 forintra. A forgalom 1,3 milliárd forint volt.A támasz: 2825 forint Az ellenállás: 2900 forint környékén lehet.
Richter:
Az árfolyam 60 forinttal, 0,57 százalékkal esett vissza 10 380 forintra, 1,4 milliárd forintos forgalommal. A támasz: 10 300 forint, Az ellenállás: 10 427 és 10 500 forint közelében.
Magyar Telekom:
Szerdán 26 forintos, 1,59 százalékos csökkenéssel 1606 forinton zárt, forgalma 718,7 millió forint volt. Az ellenállás: 1390 forintnál a 30 napos mozgóátlag. A támasz: 1349 forintnál az 50 napos mozgóátlag.
Mi vár ma a BUX-ra?
A csütörtöki nyitás alapján a hazai tőzsde továbbra is stabil szinteken mozog, miközben a befektetők egyre inkább a nemzetközi események – például az EKB kamatdöntése – irányába fordítják figyelmüket.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock