2024 július 18

BörzeZárás 2024. június 18. – A kedvező hangulatban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,63 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 832,54 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint pozitív volt a hangulat a tőzsdén, ahogy Európában is. A vezető részvényekkel kapcsolatos hír nem érkezett, a forgalom átlag alatti volt – tette hozzá.

A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2814 forintra erősödött, 798,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,34 százalékkal 17 480 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 1028 forint maradt, forgalma 343,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9325 forintra erősödött, a részvények forgalma 600,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6416,17 ponton zárt kedden, ez 1,89 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Képek forrása: Shutterstock