2024 március 29

Börze zárás 2023. február 24. – A nemzetközi hangulattal együtt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,83 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 45 268,11 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az amerikai makroadatok megjelenését követően pénteken elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, emiatt csökkenés volt az európai tőzsdéken, így a magyar részvénypiacon is. Hozzátette, a Magyar Telekom a héten közzétett kedvező gyorsjelentésének hatására felülteljesített a kifejezetten magas, részvényenként 30,60 forint osztalék miatt.

A Mol árfolyama nem változott, 2778 forint maradt, 493,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,51 százalékkal 10 800 forintra csökkent, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,28 százalékkal 403 forintra nőtt, forgalma 248,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,58 százalékkal 7705 forintra esett, a részvények forgalma 856,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3575,57 ponton zárt pénteken, ez 26,57 pontos, 0,74 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.