Minig mondtam, hogy Bence érdekes személyiség. Középiskolás. Ha megkérdezed, mi történt veled mostanában, milyenek a jegyeid, rendszerint csak annyit vászol. Minden rendben, minden ok.

Bence nagy srác. Egyre keményebb.

De a lelke? Nekem az jut az az eszembe, amikor nagyjából öt éves volt, és a Balaton parton gyalogolunk egy étteremhez, egy családi összejövetelt intézendő.

Bence hangultaban volt. Merthogy divat is volt, Bence reppelt.

Lefelé ment a nap. Alakult az aranyíhíd a Balatonon. Látta ezt Bence.

,,Aranyídon felmegyek az égbe”, énekekte.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …

Gyémánfűben mezitláb járok. Lábam csiklandozzák napfényszilánkok.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …

Aranybölcsőben ringaita kisfiát anyuka, millónyi csilagot szór szete szét a haja.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …

Kisfiú a bölcsösböl kiszáll, aranyhidon lecsúszik a földre.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …

Kisfiú már fitatember, körszkála van, diszkóba jár.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …

És azt mondja:  keress és találsz; kérj, és megadatik néked; kopogtass, és az ajtók feltárulnak előtted.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …

Azt is mondja: ,,Az igazság felszabadít.” 

Ez már csak Bence továbbgonbolva

Bocs Bence.

Dzüm, dzü, dömm, dzüm, dzü, dömm …