2024 április 20

Adventi gyertyák csillognak a szemében

Gyakran használjuk a közhelyszerű megfogalmazást: rohanó világban élünk. Ráadásul olyanban, amelyben másik közhellyel éve, akár a virágmagvakat szanaszéjjel szórta a családokat a szél. A boldogulás, a jobb élet, az érvényesülés reményében fiatalok ezrei keresnek munkát Bécsben, Londonban, New York-ban és másutt. Telefonon, skype-on tarjuk a kapcsolatot, olykor újszülött unokáinkat is először így ismerjük meg.

Egy ilyen világban érthetően felértékelődnek a személyes találkozások.

A járványról nem is beszélve, amely még azt – az ebből a szempontból lehetséges – szerény viszontlátási lehetőségeket is megnehezíti.

Kis unokám, aki persze más csak nekem kicsi, lévén tinédzser, a minap felszaladt hozzám. Mint rendesen, bekukkantott lábosokba, fazekakba. Meg is ebédelt, evett egy kis gyümölcsöt, csokoládét.

Már menni készült, amikor meglátta nappali asztalon egy üvegtálcán az adventi gyertyákat.

Mit jelentenek a gyertyák? – kérdezte.

Ha van még öt perced, elmondom – válaszoltam.

Visszafordult az ajtóból, ledobta a táskáját a fotelbe.

Óra indul…- mondtam.

Tudod, mindig azt gondoltam, vannak szent dolgok az életben. Ilyen például a Karácsony. Reménykedtem, és bízom abban most is, hogy ez az az időszak az esztendőben, amikor bizonyosan találkozom a gyerekeimmel, az unokáimmal, a szeretteimmel.

Az advent kifejezés az adventus latin szóból származik, amelynek a jelentése: eljövetel. Adventus domini. Az Úr eljövetele.

A keresztény hívő emberek életében, aki én is vagyok, ez a várakozás ideje. Várunk a Jézus Krisztus születésére és az Úr eljövetelére. Az advent változó dátum, a karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik, és december 24-én, Szent Este ér véget. Minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát.

Az adventi gyertyáknak jelentésük van. Három lila és egy rózsaszín.

Az első lila a hit.

A második lila a remény. Azt jelképezi, hogy eljön a Megváltó.

A harmadik rózsaszín az öröm. Szűz Máriára utal, aki megszülte a Fiút.

A negyedik lila a szeretet jelképe. Keresztelő Szent Jánosra utal, aki meghirdette Jézus eljövetelét. Szent Este meggyújtjuk az összes gyertyát.

A kerek koszorú az örökkévalóság jelképe.

Köszönöm mama – mondta az unokám. Az adventi gyertyák fénye csillogott a szemében

Nekem pedig maradt még néhány napnyi várakozás a Szent Estéig.

A családra.