2024 március 28

Az Adidas vezérigazgatója elismerte, hogy hibáztak

Az Adidas az eladások alapján a világ második legnagyobb sportszergyártója, de szeptemberi negyedéves jelentésében mégis arra figyelmeztetett, hogy csökken a nyeresége. Hainer szerint folyamatos kihívásokkal kellett megküzdenie a cégnek, növekedtek a költségeik, gyenge volt az európai kereslet, és káros volt a dollár és az euró árfolyamának ingadozása is.

Az Adidas éppen félúton van ötéves átstrukturálási tervének megvalósításában. A célkitűzés a 17 milliárd eurós éves bevétel és az adózás előtti 11 százalékos árrés elérése, de a dolgok rosszul állnak. „A számok alapján három év után nem ott vagyunk, mint amire számítottunk. Hogy őszinték legyünk, valóban volt néhány hibánk” – idézte a vezérigazgatót a Financial Times.

A nettó bevétel 2013 első kilenc hónapjában csak 11 milliárd euró volt, az árrés 8,5 százalék körül van. Hainer szerint 2014-ben 10 százalék alatti növekedés várható a bevételekben, és nagyjából 1 százalékkal mehet feljebb az árrés.

A cég abban bízik, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokság majd megdobja az eladásait, de Hainer szerint az idén nem volt szerencséjük. A vezérigazgató elmondta, hogy az élsportolók közül, akiket szponzorál az Adidas, többen is lesérültek, név szerint az amerikai NBA kosárlabdaligában játszó Derrick Rose-t említette.