2024 március 29

Möbius már nem zsákol, hanem kaszál

Legnagyobb hitelezőnk, a Franklin Templeton Investments stratégiaváltásáról terjedtek el a hírek, annak nyomán, hogy a negyedik negyedévben közel 6 százalékkal – 693 millió dollárral – 12,4 milliárd dollárra nőtt az alapkezelő magyar kitettsége. Érdekes módon, a novemberben kibocsátott magyar dollárkötvényből a Templeton egyik alapja sem vásárolt. Ezek szerint a forintkötvényeket tépték volna?

allamkotveny-121129Miért most zsákolnának?

Az első értékelések alapján, mivel a magyar központi költségvetés adósságának 12,2 százalékát hitelező Templeton-alapokban 10,16 százalékkal nőtt egy negyedév alatt a magyar állampapírok összege, ezen belül azonban a forintban denominált kötvények növekedése 19,67 százalékos volt, az amerikai cég most elsősorban a forintkötvényekben láthat fantáziát.

Elképzelhető ugyan ilyen szcenárió is, de a Templeton olyan magas hozamkörnyezetben lépett be a magyar kötvénypiacra, amihez képest a mostani hozamkilátások eltörpülnek. Magyarán, nem nagyon érteni, hogy ha „jókor, jól bevásároltak”, miért zsákolnának rosszabb időkben.

A hozamcsökkenés emeli az árfolyamot

Észre kell venni, hogy a külföldiek kezében lévő magyar állampapír állomány összege, meglehetősen stabil – mondta Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője, hozzátéve: ezért valószínű, hogy a Templeton legfeljebb a lejáró kötvényeket újítja, míg a kezében lévő magyar állampapírok összegének növekedése főként annak tudható, hogy a hozamok csökkenése emeli az árfolyamot.

A forint kedvező kilátásaira tehát aligha adhat indikációt a Franklin Templeton Investments kezében lévő forintkötvények összegének emelkedése.

Bír minket a különc guru

mobiusIgazi különc a 76 éves világutazó, akinek sehol sincs igazi otthona, s gyakorlatilag a magánrepülőjén él. Mark Möbius  régi vendég a magyar piacon. Jól ismer minket, gyakran utazik hazánkba, s rendszeresen ír rólunk a befektetői blogjában. Sőt arra is volt példa, amikor hazai politikusok felelőtlen nyilatkozatait követően lejtőre került a forint, hogy éppen Möbius állt az árfolyamlavina útjába, s néhány hiteles mondattal stabilizálta a piacot.

Möbius általában is kedveli a feltörekvő piacokat. Befektetési stratégiája arra épül, hogy olyan országokat, térségeket keres, ahol van remény a távlatos növekedésre. Különösen szeretik az úgynevezett perempiacokat, azon belül is a nagy hozamot ígérő államkötvényeket. Olyan államokét, ahol nagy bajban van, de még gyógyítható a költségvetés.

A legjobb hír talán az – mondta a senior elemző, hogy a novemberi aukción anélkül is jelentősen túljegyezték a befektetők a dollárkötvényeket, hogy a Templeton vásárolt volna. Más szóval, immár az amerikai gigaalap részvétele nélkül is van piaca a magyar állampapíroknak. Az elmúlt hetekben különösen kedvezővé vált a devizakötvények piaci környezete a kelet-európai országokban. Ahogy nálunk, úgy a régió többi kibocsátójánál is magas a túljegyzés.

Két éve még marokszám szedték

A világszerte 22 millió ügyfél megtakarításait kezelő Franklin Templeton befektetési alap 2011 utolsó heteiben került nálunk a figyelem középpontjába. A Mark Möbius feltörekvő piaci guru által vezetett alapkezelő ugyanis afféle őszi nagy bevásárlást rendezett a magyar államkötvényekből, amiből egyébként már korábban is komoly készleteket zsákolt.

Körülbelül ezermilliárd forint értékben vett magyar állampapírokat nagyjából annyi idő alatt, amíg a levelek lehullottak. Mindezt a magyar államkötvények bóvlivá minősítésével közel egy időben. Mondhatni, hirtelen egy guru lett a legnagyobb hitelezőnk.