2024 április 19

Lassult a kínai ipari vállalatok nyereségnövekedése

A kínai statisztikai hivatal pénteken azt közölte, hogy az ipari vállalatok nyeresége 703,67 milliárd jüan (108,51 milliárd dollár, 1 jüan=45,75 forint) volt júliusban, 16,4 százalékkal nagyobb tavaly júliussal összevetve. Júniusban az éves szintű nyereségnövekedés nagyobb, 20 százalék volt. Az idei első hét hónapban az ipari cégek profitja 4920 milliárd jüan volt, 57,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, ami lassulás a hathavi 66,9 százalékhoz képest.

A pandémia előtti, 2019 első hét hónapjához képest az idei első hét hónapban az ipari cégek nyeresége 44,6 százalékkal nőtt, ez szintén mérséklődés a hathavi 45 százalékkal összevetve – közölte a távirati iroda.

A statisztikai hivatal felmérése azokra a vállalatokra terjed ki, amelyeknek a fő tevékenységükből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant (mintegy 3,08 millió dollár). Tavaly az ipari cégek profitja 4,1 százalékkal nőtt, ami a januári adatközléskor 997,7 milliárd dollárnak felelt meg. Egy évvel korábban, 2019-ben az ipari vállalatok profitja 3,3 százalékkal csökkent 2018-hoz képest.