2024 október 07

Kamatot vágtak a legnagyobb kínai állami bankok

A vezető kínai állami bankok csökkentették egyes betéteik kamatát.

A lépésekre azután került sor, hogy az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC), az eszközállománya és piaci tőkeértéke alapján Kína legnagyobb hitelezője csütörtökön bejelentette, hogy csökkenti egyes betétek kamatait. Pénteken felsorakozott mögé az Agricultural Bank of China. A China Construction Bank, a Bank of Communications és a Bank of China is. Az 1 éves és a 2 éves lekötött betétek kamatait 10 bázisponttal, illetve 20 bázisponttal 1,45 százalékra, illetve 1,65 százalékra vitték le. A 3 és 5 éves lekötött betétek kamatait 25 bázisponttal csökkentették. Június és szeptember után a vezető kínai pénzintézetek idén harmadszor csökkentették a betéti kamatot pénteken. A pénteki lépes összefüggésben áll azzal a szándékkal, hogy növeljék a kamatmarzsot (NIM), ami 1,73 százalékon áll. Elmarad attól az 1,8 százaléktól, ami a hatóságok szerint a hitelezők jövedelmezőségének fenntartásához szükséges – közölte a távirati iroda.

Fotó: shutterstock.com