2024 május 07

Feszültség az egekben – Tajvanon ekkor várják Kína támadását

Évek óta nem volt ekkora feszültség a két ország között, és Kína most már napi szinten vadászgépekkel közelíti meg Tajvan légterét. A szigetország külügyminisztere nyomós érvekkel állt elő, és a támadás lehetséges évét is megmondta.

Joseph Wu a Sky News interjújában elmondta, hogy 2027 nagyon fontos dátumként szerepel a naptárjukban. Ekkorra datálják ugyanis egy kínai támadás legnagyobb valószínűségét. A világ második legnagyobb gazdaságának jelentős belföldi problémákkal kellett szembenéznie, amelyek komoly mértékben meggyengítették az országot. Tajvan külügyminisztere úgy véli, hogy ezek után Kína nagyobb valószínűséggel támadja meg Tajvant, annak érdekében, hogy ezzel Xi Jinping elterelje a figyelmet a bukdácsoló gazdasági fejlődésről.

Wu azt is elmondta, hogy a jelenlegi megállapodás, amelyben Tajvan hivatalosan nem nyilvánítja ki a függetlenséget lehet, hogy nem tart örökké. Azt azonban, hogy teljesen független országgá válik-e vagy Kína bekebelezi őket még nem tudta megmondani.

A nehézségek mellett Xi Jinping célja továbbra is kristálytiszta

Annak ellenére, hogy a Kínai Kommunista Párt soha nem irányította Tajvant, a szigetország ellenőrzés alá vonását Xi Jinping elnök az alapvető érdekek középpontjában tartja. 2027-ben Xi Jinping várhatóan már negyedik ciklusát fogja tölteni elnöki pozíciójában, és ha az előző háromban nem tud majd semmilyen eredményt felmutatni akkor lehet, hogy más lehetőségek után fog nézni, amivel megalapozhatja dicsőségét.

Ha a mostani kínai helyzetet nézzük, akkor láthatjuk, hogy a gazdaság lefelé megy, az emberek az elnyomásra panaszkodnak, az ingatlanipar, amely több éven keresztül a gazdaság motorja volt most romokban hever. Mindezekhez hozzátesszük még a járvány okozta fennakadásokat, a káoszt és elégedetlenséget, akkor láthatjuk, hogy Xi elnök helyzete nem valami rózsás.

A kínai vadászgépek most a tajvani légtér felé repülnek, és napi rendszerességgel lépik át az úgynevezett medián vonalat – a nem hivatalos tengeri határt. Ez a szám 2020 és 2022 között ötszörösére nőtt, és mindössze három héttel ezelőtt a legmagasabb napi számot regisztrálták. „Gyakran elég egy kis szikra egy háború kirobbanásához, és az egyetlen dolog, ami megakadályozhatja ezt az az önuralom,” fejtette ki aggodalmát Joseph Wu.

Forrás: news.sky.com