2024 március 28

Visszacsúszott a Tesco nyeresége

A Londoni Értéktőzsdén közzétett 54 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés az augusztus 27-én véget ért 26 hétben 28,18 milliárd font (13 670 milliárd forint) volt, 3,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kiigazított működési szintű eredmény ugyanakkor 9,8 százalékkal 1,315 milliárd fontra csökkent. Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója az eredményjelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte, hogy az üzlethálózat fogyasztói „kemény időszaknak néznek elébe, és minden egyes pennyt megnéznek, hogy kijöhessenek jövedelmükből”. A szerdai beszámoló szerint a Tesco arra számít, hogy a pénzügyi év egészében a piacnak tavasszal adott útmutatás sávján belül tud maradni, de várhatóan a sáv alsó szélének közelében lesznek a számok. Ez azt jelenti, hogy a kiigazított egész éves működési szintű eredmény 2,4-2,5 milliárd font között lehet – áll a cég jelentésében.

A beszámoló hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a külső környezetet továbbra is jelentős bizonytalanságok jellemzik. A szerdai eredményjelentés szerint a Tesco közép-európai hálózatának külön mért csoportszintű működési nyeresége folyó árfolyamon kalkulálva 16,2 százalékkal, változatlan árfolyamon 19,1 százalékkal 79 millió fontra nőtt a pénzügyi év első felében. A beszámoló szerint ugyanakkor a Magyarországon bevezetett „válságadó” emelése a pénzügyi év első felében 14 millió fonttal növelte a cég költségeit. A Tesco szerint ez az adó a pénzügyi év egészében várhatóan 27 millió fontnak megfelelő költségnövekedéssel terheli a Tesco elszámolt térségi eredményét. Magyarországon a Tesco a szerdai londoni beszámoló szerint 324,083 milliárd forint – 460,3 forint/font átlagos árfolyammal számolva 704 millió fontnak megfelelő – bevételt ért el az augusztussal zárult 26 hétben. A Tesco a térség országai közül a tavalyi pénzügyi évtől Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában van jelen, miután 301 lengyelországi boltját a kapcsolódó elosztó központokkal és a helyi igazgatósági irodával együtt eladta a dániai központú, Lengyelországban már jelenlévő Salling kiskereskedelmi hálózatnak – ismertette a távirati iroda.

A 181 millió euró értékű készpénzes tranzakció idén márciusban zárult. Sir Dave Lewis, a Tesco akkori vezérigazgatója – aki egy éve távozott a cég éléről – az ügylet tavaly júniusi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában közölte: a Tesco jelentős előrelépést ért el közép-európai üzlethálózatában, de Lengyelországban folyamatos piaci kihívásokkal kellett szembenéznie. Lewis akkori nyilatkozata szerint a lengyel üzletág eladása lehetővé teszi, hogy a Tesco magyarországi, csehországi és szlovákiai üzleti tevékenységére összpontosítsa figyelmét, annál is inkább, mivel a cégnek ezekben az országokban erősebb a piaci pozíciója és jók a növekedési kilátásai.