2024 április 19

Bank of England: szükség lehet még kamatemelésre

A Bank of England kormányzója szerint szükség lehet további jegybanki kamatemelésekre a magas nagy-britanniai infláció leszorítása végett.

Andrew Bailey, aki egy londoni pénzügyi rendezvényen szólalt fel szerda este, úgy fogalmazott: óvná a piaci szereplőket attól a feltételezéstől, hogy a brit jegybank befejezte kamatemelési ciklusát, de attól a várakozástól is, hogy mindenképpen szükség lesz a jegybanki alapkamat további emelésére. Bailey ugyanakkor mégis a kamatemelések folytatódásának lehetőségére helyezte a nagyobb hangsúlyt, kijelentve: ha a Bank of England „most túlságosan keveset tesz kamatügyekben”, akkor később lesz szükség jelentősebb lépésekre. A Bank of England kormányzója kifejtette: az ukrajnai háború előtt Oroszország és Ukrajna a globális fogyasztás jelentős arányát fedezte olyan mezőgazdasági termékekből, mint az étolaj, a búza és az árpa. Az ellátásban keletkezett fennakadások azonban meredek áremelkedésekhez vezettek; Nagy-Britanniában például 17 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak a múlt hónapban, mint tavaly januárban. Andrew Bailey kiemelte, hogy ez önmagában csaknem két százalékponttal járult hozzá a teljes kosárra számolt éves brit inflációhoz. A nagy-britanniai infláció a tavaly októberi tetőzés óta lefelé tart, de még mindig ötszörösen haladja meg a Bank of England célszintjét, amely tizenkét hónapra számolva 2 százalék.

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak januárban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Decemberben 10,5, novemberben 10,7, októberben 11,1 százalék volt a tizenkét havi brit infláció. Az októberben mért ütem volt a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött Nagy-Britanniában. Az indikatív modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb éppen 41 évvel korábban, 1981 októberében volt a tavaly októberinél magasabb az éves brit infláció, 11,2 százalékos ütemmel. A brit inflációs környezetben a Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság központi bankja – több mint egy éve folyamatosan és agresszív mértékben szigorítja monetáris politikáját. A brit jegybank 2021. december 16-án kezdte folyó pénzügypolitikai szigorítási ciklusát az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az azóta végrehajtott tíz kamatemeléssel a jelenleg érvényes 4,00 százalékra emelte alapkamatát. Szerdai beszédében a Bank of England kormányzója úgy fogalmazott, hogy „helyénvalónak bizonyulhat bizonyos mértékű további kamatemelés, de semmi sincs eldöntve”. A jelenlegi elemzői előrejelzések és piaci várakozások azt valószínűsítik, hogy a Bank of England monetáris szigorító ciklusa a 4,50 százalékos alapkamat eléréséig tarthat – közölte a távirati iroda.