2024 május 21

McDonald’s – Nőtt a negyedéves profit

A McDonald’s amerikai gyorsétterem-lánc 7 százalékkal növelte adózott eredményét, és 5 százalékkal a bevételét – közölte a cég kedden.

Az adózott eredmény 1,93 milliárd dollárra nőtt a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,8 milliárd dollárról. A részvényarányos eredmény 2,45 dollárról 2,66 dollárra emelkedett. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 2,7 dollár lett. Kisebb volt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 2,72 dollárnál. Először maradt el a szakértői becsléstől 2021 negyedik negyedéve óta.

A McDonald’s negyedéves bevétele 6,17 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 5,9 milliárd dollárról, minimálisan felülmúlta a várt 6,16 milliárd dollárt. A McDonald’s globális összehasonlítható eladásai (a több mint egy éve működő éttermek esetében) 1,9 százalékkal nőttek a március végével záródott három hónapban a várt 2,1 százalék bővüléssel szemben.

Ezen belül az Egyesült Államokban 2,5 százalék volt a növekedés, míg elemzők 2,7 százalék emelkedésre számítottak. A társaság összehasonlítható külföldi eladásai 0,2 százalékkal csökkentek, egyebek között a közel-keleti konfliktus negatív következményei miatt.

Képek forrása: Shutterstock