Sötét mód ikon
2026 június 30
Árat csökkent a PepsiCo – Új stratégiát hozott az infláció

Árat csökkent a PepsiCo – Új stratégiát hozott az infláció

A PepsiCo a vártnál jobb negyedik negyedéves eredményeket ért el, ugyanakkor a vállalat árcsökkentésekkel reagál a fogyasztói árérzékenységre. A cég szerint az infláció és a változó vásárlói szokások új stratégiát kényszerítenek ki az amerikai piacon.

A Pepsi erősebben teljesített a vártnál az idei évben a jelentésük szerint. Forrás: Unsplash

Felülteljesített a PepsiCo a negyedik negyedévben, árcsökkentéssel reagált a fogyasztói nyomásra

A vártnál jobb negyedik negyedéves eredményekről számolt be a világ egyik legnagyobb üdítőital- és snackgyártója, a PepsiCo Inc.. A vállalat bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői előrejelzéseket, miközben a cég az infláció által terhelt fogyasztói környezetben árcsökkentéssel és stratégiai váltással próbálja védeni piaci pozícióit.

A vártnál erősebb negyedik negyedév

A PepsiCo kedden közzétett beszámolója szerint a december 27-én zárult negyedévben a vállalat bevétele 5,6 százalékkal, 29,343 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 27,784 milliárd dollárról. Ez felülmúlta az elemzők által várt 28,97 milliárd dollárt.

Az adózott eredmény jelentősen emelkedett és 2,540 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 1,523 milliárd dollárról. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség (EPS) 2,26 dollár lett, szemben a 2,24 dolláros piaci várakozással és az előző év azonos időszakában elért 1,96 dollárral – számolt be a Reuters.

Organikus növekedés, eltérő volumentrendek

A negyedik negyedévben az organikus árfolyamhatásoktól és akvizícióktól tisztított bevételnövekedés 2,1 százalékvolt. A volumenek azonban vegyes képet mutattak. Az italok globális értékesítési volumene 1 százalékkal nőtt, a rágcsálnivalók volumene 2 százalékkal csökkent. A vállalat világszerte 4,5 százalékkal emelte az árakat, ami továbbra is fontos tényezője volt a bevétel növekedésnek.

Észak-Amerikában gyengébb volumen, magasabb árak

Észak-Amerikában a volumenek visszaestek. A Pepsi Foods North America szegmensben 1 százalékkal, míg a Pepsi észak-amerikai italüzletágában 4 százalékkal csökkent az értékesített mennyiség.

A negyedév során ugyanakkor jelentős áremelések történtek az italok ára 7 százalékkal, a snacktermékeké 1 százalékkal emelkedett Észak-Amerikában. Ez a kombináció magasabb árak, csökkenő volumen és egyre érzékenyebb fogyasztói reakciókat váltott ki.

Árcsökkentés jöhet a Lay’s és a Doritos esetében

A vállalat a negyedéves eredményekkel egy időben jelezte, hogy akár 15 százalékkal is csökkentheti olyan ikonikus márkák amerikai árait, mint a Lay’s és a Doritos. A döntés hátterében az áll, hogy a fogyasztók egyre negatívabban reagálnak a korábbi áremelésekre.

Rachel Ferdinando, a PepsiCo Foods US vezérigazgatója szerint a vállalat az elmúlt évben tudatosan figyelte a fogyasztói visszajelzéseket, amelyek egyértelműen jelezték a növekvő árérzékenységet. Az új, alacsonyabb árak már a közeljövőben megjelenhetnek az üzletek polcain.

Változó fogyasztói környezet, új stratégia

Az amerikai fogyasztók helyzetét tovább nehezíti az infláció és az élelmiszerjegy-rendszerhez kapcsolódó késedelmek. Ebben a környezetben nemcsak a PepsiCo, hanem más nagy szereplők, például a Procter & Gamble vagy a Coca-Cola is a belépési árak csökkentésével próbálják megvédeni piaci részesedésüket. A PepsiCo emellett az adagszabályozásra is nagyobb hangsúlyt helyez, részben a GLP-1 típusú fogyást segítő gyógyszerek terjedése miatt, amelyek átalakítják a fogyasztási szokásokat.

Megerősített éves kilátások és osztalékemelés

A vállalat megerősítette korábbi várakozásait. Az idei pénzügyi évben 2–4 százalékos organikus bevételnövekedésre, valamint 4–6 százalékos EPS-bővülésre számít. Egy másik közlés szerint az éves egy részvényre jutó nyereség növekedése 5–7 százalék körül alakulhat. A PepsiCo egyúttal 4 százalékkal, 5,92 dollárra emelte éves osztalékát, ami stabil készpénztermelő képességre utal.

Hogyan reagált a piac?

A gyorsjelentést követően a PepsiCo részvényei közel 4 százalékkal emelkedtek a korai kereskedésben. Ugyanakkor a papír 2025-ben eddig mintegy 5 százalékot esett, és az elmúlt öt évben alulteljesítette fő riválisát, a Coca-Colát.

A mostani eredmények és az árcsökkentési stratégia azt jelzik, hogy a PepsiCo egyszerre próbálja fenntartani nyereségességét és alkalmazkodni egy gyorsan változó, árérzékeny fogyasztói környezethez.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Unsplash

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.