A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Mindkét nemesfém megmaradt az emelkedő trendek felett, a korrekciók nem sértették meg a fontos támasz szinteket. A hetekkel korábban jelzett számított értékek fele nyitottak a görbéik, még long trendben maradhatnak egy darabig. Az olaj árfolyama a hosszabb távú szűkülésen belül épp annak aljáról próbál fordulni felfele. Erősebb elmozdulás még várat magára, de napról napra közelebb […]
Kós Hubert aranyérmet nyert a párizsi olimpia 200 méteres hátúszószámában. A 21 éves, 2023-ban világbajnok magyar sportoló ezzel a magyar olimpiai csapat negyedik érmét szerezte a francia fővárosban. Kós, aki az előfutamok során a negyedik, az elődöntőben pedig a legjobb időt úszta a négyes pályán úszott. A második legjobb rekacióidővel kaptal el a rajtot, ötven […]
A Balaton átlagos vízállása meghaladta a 120 centiméteres szabályozási szintet. Így egyes déli parti települések védelme érdekében hétfőn reggel 8 órakor megkezdődött a vízeresztés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Hozzátették, a hidrometeorológiai előrejelzésekre alapozva, valamint a tó vízgyűjtőjén kialakult vízszintek figyelembevételével indult el a vízeresztés. Időtartamát és intenzitását az időközben érkező csapadékmennyiség határozza meg. […]
Aktív befektetői érdeklődés mellett bocsátott ki újra zöld jelzálogleveleket az OTP Csoport. Az aukción összesen 121,2 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó OTP Jelzálogbank a meghirdetett 80 milliárd helyett 90 milliárd forintot fogadott el. Az OJB2031/I jelzáloglevelek aukción kialakult átlaghozama az azonos futamidejű állampapírok hozamát 6 bázisponttal haladta meg, a kamatswap-görbéhez képest pedig -14 bázispont volt a kockázati felár.
Rossz hetük volt a Kötvény/Rövid kötvény alapoknak. A Vegyes/Kiegyensúlyozott kategóriában viszont a vevők voltak túlsúlyban.
Az OTP Bank saját adatai alapján a gyermekeinkről való gondoskodás továbbra is a legnépszerűbb megtakarítási célok között szerepel. Az OTP Bank Pénzügyi Tervezés szolgáltatását igénybe vevő minden negyedik ügyfél tervez félretenni azért, hogy biztosítsa gyermekei számára az első önálló lépésekhez szükséges anyagi támogatást. Ráadásul egyre nagyobb összeget szánnak erre a célra, illetve hamarabb kezdik el a megtakarítást. Vagyis a koronavírus járvány kitörése után is ez kiemelt prioritás azon szülők számára, akik hajlandók erre többet fordítani, és hosszabb ideig félretenni. Sőt, sokan nemcsak anyagi eszközökkel, hanem felelős pénzügyi iránymutatással és neveléssel is segítik gyermekük jövőjét.
Alig fél év alatt meghaladta a félmilliót az Erste Bank új digitális platformját, George-ot használó ügyfelek száma. A digitalizáció térhódításával a bankhasználati szokások is változnak. A pénzintézetnél ma már többen intézik napi bankügyeiket a mobiljukon, mint ahányan az internetbankon keresztül, George Appon pedig még a korábbi MobilBankhoz képest is tovább nőtt az ügyfelek aktivitása.
Jobban kellene figyelni az alkalmazottak lelki világára.
Augusztusban regisztrálták az eddigi legmagasabb csúcshőmérsékletet Európában és a szakértők szerint a forró nyarak velünk maradnak, mert változás hosszú távon sem várható. Az egyre gyakoribb és hosszabb hőhullámok miatt az ideális otthonról alkotott képünk is átalakulhat, és újabb szempontok jelennek meg az ingatlanválasztásban. Az OTP Ingatlanpont szakértői heti elemzésükben a hőség elleni védekezés lehetőségeit és a klímaváltozás ingatlanpiacra gyakorolt hosszútávú hatásait tekintik át.
A Hungarian Vizsla Inu nevű magyar kriptovaluta augusztus végén jelent meg első nemzetközi kriptotőzsdéjén, a Hotbiten. A listázás eredménye az árfolyam háromszoros emelkedése lett, a sikert pedig most újabb mérföldkő követi: a kínai piac felé nyit a HVI csapata. Szeptember 6-án hétfőn az XT.COM nevű kínai kriptotőzsdén is megjelent a Hungarian Vizsla Inu. Az XT a világ egyik legnagyobb […]