2024 április 19

Isszuk a pezsgőt decemberben, mint a kefekötő

A GfK által huszadik éve készített Háztartáspanel adatai szerint egy átlagos hónapban csupán a családok 3-5 százaléka, decemberben viszont több mint 30 százaléka vesz pezsgőt. Év közben elsősorban a magasabb jövedelmű, illetve az idősebb háztartások a vevők, szilveszter előtt viszont a nagycsaládok és a kistelepülésen élők kosarába is kerül az italból. A piackutató szerint az év közben alig vásárolt alkoholmentes pezsgők piaca is megélénkül az év végén. Az ünnepi vásárlók egyharmada „gyerekpezsgőt” is vitt haza, ahol pedig 14 év alatti gyermek is él a családban, ott az alkoholmentes változat elterjedtsége 60 százalék felett volt a tavalyi főszezonban.

Változatlanul az édes pezsgő a legnépszerűbb, tavaly decemberben az értékesített mennyiség háromnegyede ebbe a kategóriába tartozott. Egy évvel korábban még csaknem 80 százalék volt ez az arány, azóta a száraz és félszáraz pezsgők néhány százalékpontnyi piacrészt el tudtak hódítani. A pezsgőértékesítésben a hipermarketek járnak az élen. Tavaly az összes mennyiség csaknem felét a hipermarketekben adták el, és az év utolsó hónapjában is hasonló volt az arány.

Virsliből az éves mennyiség hatoda fogy el az év végén. Az adatok szerint az év utolsó hónapjában minden második háztartás vesz ebből a húskészítményből. A vásárolt mennyiség is megugrik: míg az év többi részében az alkalmanként beszerzett mennyiség valamivel 60 dekagramm alatti, decemberben egy-egy vásárlás során átlagosan csaknem 80 dekagramm kerül a kosarakba. A virsli értékesítésében szintén a hipermarketek szerepe a legnagyobb, itt fogyott el tavaly decemberben a teljes eladott mennyiség 35 százaléka. A szilveszteri virslihez fogyasztott mustár iránti kereslet is csaknem kétszerese az átlagos havi forgalomnak decemberben – közölte a GfK.