A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Megdőlt az aranyrekord
Történelmi pillanat szemtanúi lehettünk, hiszen az arany elérte minden idők legmagasabb értékét. A sárgafém ezzel ledöntötte az összes előtte álló akadályt, és egyben a kételkedőket is trédre kényszerítette miután pénteken több, mint 30 dollárral emelkedett meg az árfolyama. Ez pedig már elég volt ahhoz, hogy történelmet írjunk. Ekkor még nem tudtuk, de hétfőn még ennél is nagyobb meglepetés várt a piacra. Mi történt az arannyal?
Idő előtt jött a karácsony – az aranybefektetők történelmi pillanatot éltek át
Már szeptember óta tisztában voltak a szakértők azzal, hogy nagy dobásra készülnek az aranybikák, azonban a meglepetésre nem kellett sokáig várni. Tagadhatatlan, hogy a jelenlegi makrogazdasági háttér tökéletes alapot biztosított az arany számára. Pár napja arról számoltunk be, hogy már idén áttörhetjük minden idők legmagasabb értékét. Pénteken jött is a nagy hír – az arany történelmet írt. Történt mindez azután, hogy Christopher Waller, az egyesült államokbeli Federal Reserve System Kormányzótanácsának tagja – aki központi bank egyik legbefolyásosabb hangja – jelezte, hogy a kamatlábak valószínűleg nem emelkednek tovább, és csökkenthetők lesznek, ha az infláció tovább lassul. A Wall Street szerint meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy az infláció gyorsabban csökkent, mint amire a Fed számított. Ez azt jelenti, hogy a politikai döntéshozók valószínűleg hamarabb fordulhatnak a csökkentések irányába. A UBS arra számít, hogy a fed márciusban megkezdi a kamatlábak csökkentését, azzal a várakozással, hogy az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévre recesszióba csúszhat.
Merre tart majd az arany árfolyama ezután?
Elképesztő menetelésen van túl az arany, amely a 2023-as év egyik legjobban teljesítő árucikkévé válhat. A pénteki rali előtt a szakértők azt mondták, hogy ha végre a 2050-es szint fölé törünk, akkor valószínű, hogy onnan aztán megindul az árfolyam és sokkal magasabbra törünk. Ami a hétfői kereskedés megnyitása után történt, arra kevesen számítottak. Az arany árfolyama a 2070 dolláros zárás után a hétfői kereskedés első óráiban 2150 dollárig lőtt ki. Történelmi pillanatot élhettünk át. Az öröm viszont nem tartott sokáig, hiszen a délelőtti órákban a frissen szerzett profitot szinte teljes egészében leadta az arany. A volatilitás miatt a szakértők óvatosságra intenek, és azt tanácsolják, hogy a shortolástól maradjunk távol amíg ilyen erőben van a piac. A dollár index mozgásaira és Fed kamatlábakkal kapcsolatos álláspontjára továbbra is megéri majd odafigyelni.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!