Sötét mód ikon
2026 június 29
Erős csütörtöki kereskedés után leesett az olaj árfolyama

Erős csütörtöki kereskedés után leesett az olaj árfolyama

Csütörtöki hírekben még az olaj emelkedéséről volt szó és a hét pozitív tartományban történő lezárásáról. A WTI árfolyama közel 2 százalékot emelkedett. Az EIA jelentései szerint az implicit kőolajtermékek iránti igény gyarapodása volt a változás mozgatórugója. Kőolaj iránti igény napi 23,191 millió hordóra emelkedett a december 10-én zárt héten. Az előző rekordot idén, augusztustusban érte el, a 27-én végződő héten, amikor az érték 22,820 millió volt. A kőolajtermékek iránti kereslet növekedése inspirálta a friss optimizmust a piacon, miközben a Federal Reserve bejelentése után elhalványult a piacok bizonytalansága. A WTI értéke 1,17 dollárral emelkedett 72,04 dollárra.

A Brent hordó ára is emelkedett annak ellenére is, hogy intézkedéseket kellett tenni az új omikron változatának megakadályozására. A Brent nyersolaj 74,76-ra emelkedett, 0,88 dolláros gyarapodása után. Az ármozgások csak néhány nappal azután következtek be, hogy Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere figyelmeztette a kereskedőket, hogy ne shortoljanak olajat úgy, mint hálaadáskor. A kiszámíthatatlan változások elkerülése érdekében az OPEC csoport nyitva hagyta korábbi ülését, ha az utolsó pillanatban módosítania kellene termelési stratégiáját. Jelenleg a csoport célja, hogy januárban is napi 400 000 hordóval növelje a termelést. De a túlzott shortolás vagy a csökkenő árak arra kényszeríthetik a csoportot, hogy visszafogják a termelés növeléséről szóló terveiket.

Pénteken már jött is a változás, amelytől tartott az OPEC

Az olajárak pénteken rosszul kezdték a napot, és a heti veszteség felé haladnak. Ezzel a negatív hullám nem meglepő, mivel az omikron koronavírus változatának hullámzó esetei félelmeket vetettek fel, hogy az új korlátozások elérhetik az üzemanyag keresletet. A Brent értéke 1,14 dollárt zuhant, amely 1,5 százaléknak felel meg, ezzel egészen 73,88 dollárra csökkent. Közben a WTI is hasonló tendenciát mutatott, 1,11 dollárt csökkent, és az árfolyama 71,17 dollárnál jár. Ezen a héten mindketten 1,4 százalékos veszteség felé haladnak a hét zárása előtt.

Forrás: reuters.com; oilprice.com

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.