Sötét mód ikon
2026 június 29
Egyre kevesebb gáz jön Európába?

Egyre kevesebb gáz jön Európába?

Az orosz vállalat exportjának növekedésében egy lassuló tendenciát vélhetünk felfedezni. Ez nem jelenti azt, hogy szembemegy a szerződésekkel és nem teljesíti azt, amit várnak tőle az országok. Azonban fontos megjegyezni, hogy az év elején a növekedés még dupla számjegyű volt. Ez már most lecsúszott 5 százalék alá a vállalat adatai szerint. Oroszország földgáz exportja volna egy megoldás a szárnyaló európai gázárak ellen, amelyeket a gazdasági fellendülés és a szűk kínálat serkentett. Egyes szakemberek és politikusok azzal vádolták Oroszországot, hogy szándékosan alulteljesítenek, és nem adnak elég gázt Európának. Mindezt azért, hogy a Moszkva által tervezett Északi Áramlat-2 gázvezetéken keresztül történő gázexport megkezdésének jóváhagyását elnyerje. A Gazprom azonban kijelentette, hogy az összes kötelezettségét teljesítette, és a kulcs európai ügyfelek nem kértek több kínálatot a vállalattól. A cég szerdán azt is közölte, hogy az exportja január 1-jétől december 15-ig bezárólag 4,8 százalékot emelkedett evés távlatban. Ezzel elérte a 178,1 milliárd köbmétert. Az év első 11 hónapjában 6,6 százalék volt, és 10 százalék 10 hónapra nézve, 19,4 százalék volt január és augusztus között, és az első 6 hónapra nézve 26 százalék volt.

A csökkenés okozói közt van a régió kereslete

Gazprom szerint a csökkenés tükröződik a régió a keresletében. Ennek ellenére rekord magas éves bevételekre számítanak idén a robusztus európai gázárak miatt. A vállalat a hazai fogyasztókra összpontosít a hideg orosz tél közepette, miközben 100 százalékos termelési kapacitással dolgoznak, amely napi 1,5 milliárd köbméter jelent. Nagy problémát jelent, hogy a fogyasztók sokszor nem akarnak közvetlenül a termelőktől beszerezni gázt, mert az sokkal drágább, és előnyben részesíti azt a gázt, amely még nyáron volt a tárolókba helyezve alacsonyabb áron. Azonban ez a játék nem játszható a végtelenségig. Egy ponton vissza kell térni arra, hogy több gázt vesznek egyenesen a beszállítóktól. Tovább emelkedtek az európai gázárak hétfőn reggel, melynek mozgatórugója az az értesülés volt miszerint a Gazprom csökkentette a gáztovábbítást a Lengyelországon és Fehéroroszországon áthaladó, kétezer kilométer hosszú Jamal-Európa gázvezetéken.

Forrás: hellenicshippingnews.com

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.