2024 július 22

Benzin – nyílik az árolló, csapdába került Magyarország? 

Csütörtökön ismét drágulás érkezett a magyarországi kutakra. Így a mai naptól már a benzin átlagára is 600 forint fölé kerül. Borús felhők gyülekeznek Magyarország felett, hiszen a legfontosabb mozgatórugók jelét sem mutatják az esetleges enyhülésnek. A benzin átlagos árfolyama a csütörtöki 2 forintos drágulást követően 602 forintra emelkedett, míg a gázolaj jelentősebben, 6 forinttal drágult. Ezzel a dízel árfolyama már jóval magasabban, 620 forintnál jár literenként, írta a holtankoljak.hu.  

Benzin – rossz kezekbe került az üzemanyagárak sorsa?

Bár a májusi hónap a folyamatos árcsökkenésekről szólt, a júniusi hónap teljesen más képet fest. Jelentős változások történtek az üzemanyagárak terén. Áprilisban kormányzati kommunikáció alapján beavatkozásra lehetett számítani az üzemanyagárakat tekintve. A kormány végül ultimátumot adott az üzemanyag-kereskedőknek, akiknek viszont sikerült elérni a kitűzött célt, a régiós középmezőnyt, így a beavatkozás elmaradt. A benzin ára június elejére több, mint 50 forinttal csökkent a májusi kezdeti értékekhez képest, míg a gázolaj is közel 40 forinttal lett olcsóbb ezen időszak alatt. Bár a felsőbb szintekről érkező nyomás kulcsfontosságú volt az üzemanyagárak csökkenésének folyamatában, mostanra a mozgatórugók vették át a fő szerepet.   

Rossz hírek érkeztek, csatoljuk be az öveket! 

Hatalmasat ralizott az olaj világpiaci ára a júniusi hónapban, miután az OPEC találkozón a csoport tagjai megegyezésre jutottak a tavaly bejelentett termeléscsökkentések meghosszabbításával. A napi 1,65 millió hordós csökkentést még 2023 áprilisában jelentették be. Most ezt a vágást 2025 végéig meghosszabbították. Továbbá a csoport által novemberben bevezetett napi 2,2 millió hordós vágást pedig egészen szeptemberig kitolták. A Brent típusú olaj árfolyama jelenleg 85 dollárnál jár, ezzel pedig másfél hónapja nem látott szintre került.  

Ez már alapból rossz hír, hiszen az olaj árfolyamának emelkedése szinte elkerülhetetlenül magasabb üzemanyagárakat eredményez. Magyarország helyzetét tovább rontja a forint gyenge teljesítménye. Az USD/HUF keresztárfolyam a múlt héten tavaly október óta nem látott szintekre emelkedett.  

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!